Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte. Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörûséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

Lucius Annaeus Seneca
🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való. Wass Albert
  2. Sokszor elmondták már, hogy nem könnyû látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá. Selma Lagerlöf
  3. Látni valakit, egyszerre látni gyarló és szárnyaló voltában, dagályát és apályát; mélyét és könnyen horzsolódó, ezzel-azzal feldíszített felszínét, elnézően megmosolyogni és nagyon szeretni. Vavyan Fable
  4. Ha az ember szeret, látja azt, amiben őszintén gyönyörködni tud. Akkor is, ha a felszíni tulajdonságok esetleg nem tûnnek vonzónak. Szeressünk mögé! Szeressünk fölé! Ott mindig van valami, ami nagyrabecsülésünkre és csodálatunkra méltó. Vekerdy Tamás
  5. Ha elég mélyre nézünk, akkor egész biztosan minden emberben van valami ragyogó. Ezt a valamit kell ügyesen megtalálni, és ha homályos lenne a felszíne (az esetek többségében homályos), akkor kendővel kifényesíteni, letörölgetni róla a homályt. Mégpedig azért, mert ez a csillogás fogja majd átragyogni a mûvet. Murakami Haruki
  6. Az az érdekes, az az izgalmas, az a vonzó, amikor valakiben van mélység. Gazdag a szókincse. Gazdag a gondolkodása. Sokrétû. Erre úgy tudsz szert tenni, ha csak kevés korlát van benned. Kevés alapelv, de azok gondosan kiválogatottak, kiérleltek. Ha sok korlátod van, akkor a gondolkodásod beszûkül. Csőlátásnak is hívják ezt a jelenséget. Nem veszel észre lehetőségeket, így nem is tudod őket megragadni. Sikertelenné válsz, boldogtalanná. Ráadásul miért válasszon valaki téged, ha sikertelen vagy? Miért akarjon randizni veled egy jó pasi, miért akarjon alkalmazni egy jó cég, miért akarjon egy igényes ember barátkozni, beszélgetni veled?
  7. A dolgok a maguk létében, teremtett vagy teremtetlen valóságukban vannak és csodálatosak. A mi érzékenységünk, a mi befogadásunk hibásodott meg, a mi érzékeink fogyatkoztak meg, mert a Szépséget és a Boldogságot, a Fényt csak kívül kerestük, vagy tán már nem is kerestük. Pedig az belül van és mindig belül volt, így most is belül van. Keresésünk igazolja a hiányt, a hiány tanúsítja, hogy ebben a fájdalmas világban vagyunk és élünk, de mégsem egészen ebből a világból élünk. Várszegi Imre Asztrik
  8. A világos szem nemcsak azért különös, mert ritkaság, hanem mert egy bizonyos fajta tekintetet kölcsönöz tulajdonosának. Mi is az, ami az ilyen tekintetben van? Mélység (...). Mint mikor az ember a folyó tiszta vizébe pillantva lelát egészen a fenékig, ahol titokzatos, felfedezetlen dolgok rejtőznek. Lois Lowry
  9. Vannak olyan emberek, akik imádják a puccos dolgokat, amik megnyugtatják a kis lelküket, de szerintem az egész túlértékelt. Én inkább egyszerûségre vágyom. A luxus sok dolgot elrejt, míg az egyszerûség szabadkozás nélkül az emberek szeme elé tár mindent.
  10. A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha mindennapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket - s rajtuk keresztül önmagadat. Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat