Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A dolgok a maguk létében, teremtett vagy teremtetlen valóságukban vannak és csodálatosak. A mi érzékenységünk, a mi befogadásunk hibásodott meg, a mi érzékeink fogyatkoztak meg, mert a Szépséget és a Boldogságot, a Fényt csak kívül kerestük, vagy tán már nem is kerestük. Pedig az belül van és mindig belül volt, így most is belül van. Keresésünk igazolja a hiányt, a hiány tanúsítja, hogy ebben a fájdalmas világban vagyunk és élünk, de mégsem egészen ebből a világból élünk.

Várszegi Imre Asztrik
🌱 Bölcsesség ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberfeletti lét intenzitását és önnön létünk semmiségét éljük át a szépség vakító fényében. Hasonlóképpen azt is mondhatnánk, hogy valami végső és örök harmónia lobban fel a szépségben, harmónia, amely hirtelen rádöbbent saját világunk nyomorúságára és létünk fájó mulandóságára. Hankiss Elemér
  2. Fájdalom vagy élvezet, öröm vagy szenvedés, gyötrelem vagy mámor, egyedül benned történik. Emberi butaság, hogy mindig a külvilágból akarjuk kisajtolni az örömünket. Ösztönözheti és kiválthatja a külvilág, de az igazi dolgok mindig belülről fakadnak. Sadhguru
  3. Az életünkben a dolgoknak megvan a maguk ideje. A maguk helye. A folyamatoknak van elejük, közepük és végük. Magasságuk és mélységük. Az életnek van ritmusa, ciklikussága, súlya és könnyedsége, hossza és rövidsége. Ha ezt szem elől tévesztjük, úgy kiesünk a realitásból, hogy sosem tudunk igazán jól lenni. Pál Ferenc
  4. A világban (...) számtalan szépség van, amiket magamba gyûjthetek, s eggyé válva szépítik az életet. De hiába minden szépség, ha a legfontosabb hiányzik belőle. Mert akkor ízetlen, használhatatlan, élvezhetetlen az egész. Ha te hiányzol belőle. Csitáry-Hock Tamás
  5. A külső dolgok révén fedezzük fel azt, ami bennünk van, és a belsőnk révén teremtjük meg magunk körül a világunkat. Minden attól függ, milyen vagy legbelül. Robert Lawson
  6. Amikor az ember evilágba lép, és akkor is, amikor elhagyja, mindent értelmezni igyekszik, és próbálja felfogni, hogyan szûnik meg minden kincs birtoklása, és mi az, ami az övé marad. Amikor felismerjük a keserû igazságot, hogy minden törékeny és a semmibe vész, akkor olyan valóságot teremtünk, akkor a legjobb dolgokat, amiket elvesztettünk, oda helyezzük át, ahova nem juthatunk el.
  7. Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább - kívül. Az út bennünk van.
  8. Mindenki máshoz ért, más talentumot kapott. És ezzel tudunk mi is alkotni. Teremteni. Újat adni a világhoz. De ehhez kell az a valami, amiről nem is tudjuk, hol van bennünk. Hol van a szépségek meglátásának, a lelket erősítő gondolatok megfogalmazásának, vagy egy szép dallam megkomponálásának képessége? Nem tudjuk. Valahol bennünk. És ez a helyszín a legfontosabb. A többi már csak díszlet. Csitáry-Hock Tamás
  9. Minden rosszban van valami jó, és minden jóban valami rossz. Persze ezt sokszor lehetetlen felismerni az adott pillanatban. Mi, emberek vagyunk az Élet megtestesítői. Az élet pedig mindig egyensúlyban van. Élet és halál, férfi és nő, jó és rossz, szép és csúnya, nyerni és veszíteni, szeretni és gyûlölni. Elveszteni és megtalálni. Cecelia Ahern
  10. Olykor elfog a legsötétebb kétségbeesés. Úgy látom, a világot gyötrő jelenlegi zûrzavarban semmibe veszik az élet igazi értékeit. Mert hisz a szépség itt van nálunk, de mily sokan mennek el vakon mellette! Csak nézik, nézik a világ csodáit, mintha semmit sem látnának meg belőlük. Az emberek lázas sietséggel járnak ide-oda, de alig gondolnak rá, hová is igyekeznek. Egyre csak az önmagáért való izgalmat keresik, mint az elveszettek és a kétségbeesettek, és kevés örömöt találnak az élet természetes, csendes és egyszerû dolgaiban. Pablo Casals
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat