Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ami ma zseniális új eszme, az holnapra a legalapvetőbb tudásanyag részévé válik, és ehhez ugyanúgy kellenek a korántsem zseniális tanáremberek, mint a sohasem látott, a korábbi gondolatokból egyáltalán nem következő, mégis helytálló és nagyhatású eszméket megalkotó zsenik.

Mérő László
🔮 Jövőkép 🧘 Belső béke
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindent meg kell ismerni, ami megismerhető. Nincsenek kitüntetett ismeretek, az egyes ismeretkomponensek egymáshoz kapcsolódnak, egymást segítik, a tudomány szövedéke nem szelektálható szerves egész, ami ma esetleg kevésbé fontos, holnap az lehet a legjelentősebb. Csányi Vilmos
  2. A zseniben az a legcsodálatosabb, hogy érthető - noha ehhez szükséges lehet egy-két kiemelkedő tehetségû nem zseni, aki az elsők között érti meg és mások számára is érthetővé teszi a zseni gondolatait. Mérő László
  3. Minden pedagógus számára elfogadható, hogy a tanulókat olyan holnapi munkavégzésre, ill. élettevékenységekre kell felkészítenie, amelyek ma talán még nem is léteznek, esetleg elképzelni sem tudjuk.
  4. Olyan dolgokra kell felkészülnünk, amelyekre nem vagyunk felkészülve. Nem arra kell gondolnunk, hogy az lesz, amit tegnap volt, hanem az lesz, ami még sohasem volt. Minden oktatás, ami nagyon erősen tény alapú, és csak adatokat nyom az ember fejébe, és nem megoldásokat ad, váratlan kérdéseket vet föl, az alkalmatlan arra, hogy a következő generációkat felkészítse arra, hogy akár mentálisan elviseljék, akár intellektuálisan meg tudják oldani ezeket a problémákat. Litkai Gergely
  5. A "naprakész, azonnal alkalmazható tudás" mindig tegnaprakész akkor is, ha ma még talán valóban jó eséllyel juttat munkahelyhez - igaz, nem a legnívósabb fajtához, mert ott már ma is mást kell tudni, mint tegnap, amikor a "naprakész" tananyagot összeállították. Mérő László
  6. Aki nem született tanító, akármilyen nagy tudós, amit tud, azt se tanítja meg. Aki meg az, azt is bevési a friss ifjú elmébe, amit maga már nem jegyez meg. Németh László
  7. A tanárok azoknak az embereknek valók, akik önként semmit sem tanulnának. Csakis az a tudás ér valamit, amelyet magunk szerzünk magunknak, velünk született érdeklődésből és szenvedélyes tudásvágyból. Paul Léautaud
  8. Nincs gyakorlatibb dolog, mint egy jó elmélet. Új, váratlan helyzetekben csakis az segíthet. Mérő László
  9. Nem elég az, hogy valaki nagy zseni. Ennek a nagy zseninek bele kell illeszkednie a kor követelményeibe.
  10. Szükséges, hogy megtanuljuk mind a múlt elfogadását, mind az elvetését, olyasféle mérlegelés alapján, amely jelentékeny szakértelmet kíván. Valamennyi tárgy közül egyedül a tudomány foglalja magában azt a tanítást, hogy a megelőző generációk legnagyobb tanítóinak tévedhetetlenségébe vetett hit nagy veszélyt jelent. Richard Feynman
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat