Amíg az ember a félelmeit használja a döntéseihez, tulajdonképpen menekül. Csak abban az esetben indul el egyáltalán valami felé, amikor elég bátorságot gyûjt ahhoz, hogy bár fél, mégis a vágyait kövesse.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha menekül, kétségbeesett és veszélyben van az ember, megtanul hinni a csodában. Különben nem élné túl, amit túl kell élnie. Erich Maria Remarque
2. Bátor dolog a veszélyt választani, amikor el is menekülhetsz. De ha már választasz, légy bátor!
3. Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket. Paulo Coelho
4. Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket. Paulo Coelho
5. Amikor félelmet érzel, indulj el felé. Amikor kétségek merülnek fel benned, tudatosan kezdd el építeni az önbizalmadat. Amikor attól félsz, hogy hibázol, vagy butának tûnsz majd mások szemében, légy szerény és sebezhető, így valódi emberi kapcsolódásokat tudsz majd létrehozni.
6. Aki menekül a félelme elől, arra ébredhet, hogy csupán a rövidebb utat választotta félelme beteljesedéséhez. John Ronald Reuel Tolkien
7. Ha az ember filmet csinál - amíg benne él, olyan, mintha soha az életben mással már nem is törődne. Amikor kész van - akkor pedig menekülni szeretne tőle, előre, előre - valami egészen más, ismeretlen felé. Passuth László
8. Ha az ember választhat, akkor válassza a boldogságot. Még ha fél is az ember, csak akkor tudhatja meg, milyen a boldogság, ha beleugrik. Fejős Éva
9. Az olyan helyzetekben, amikor mélyponton vagyunk, megjelenik a félelem. Félünk, szorongunk, néha rettegünk. Ezt nem nagyon kerülhetjük el. (...) Nemegyszer a félelem az egyetlen ösztönző erő, ami kilendít bennünket abból az állapotból, amiből addig nem tudunk kikerülni, mert hatékony cselekvésre indít, és egyszer csak valahonnan megérkezik hozzá az erő is. Pál Ferenc
10. Ne gondold, hogy az élet olyan, amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. És ezek nem azonosak. Bizony... Nem mintha boldog akartam volna lenni, nem. Pusztán menekülni akartam... menekülni, igen: menekülni. Csak később jöttem rá, minek kell a kiindulópontnak lennie: a vágyaknak. Az ember azt hinné, más az, ami megmenti: a kötelesség, a tisztesség, az, hogy jó legyen. Nem. A vágyak mentik meg az embert. Ez az egyetlen, ami valódi. Velük megmenekülsz. Csakhogy későn jöttem rá. Ha időt adsz az életnek, könyörtelen, különös fordulatokat vesz: és egy szép napon azt látod, hogy már csak úgy lehetnek vágyaid, ha bajt okozol velük magadnak. Ekkor minden felborul, nincs mód a menekülésre, minél jobban kapálózol, annál jobban belegabalyodsz a hálóba, minél inkább lázadsz, annál jobban sérülsz. És nincs menekvés. Túl későn kezdtem vágyakozni. Minden erőmmel. Annyi bajt hoztam magamra, hogy el sem bírod képzelni. Alessandro Baricco