Ugrás a tartalomra
Amikor az embernek azt mondják, hogy rossz a veséje, vagy megnagyobbodott a szíve, és gyógyítani kezdik, vagy azt mondják, hogy őrült vagy bûnöző, azaz: amikor a környezete hirtelen valami okból felfigyel az emberre, akkor az ember már tudja, hogy zsákutcába jutott, amelyből nincs többé kivezető út. Keresi, keresi a kivezető utat, és egyre jobban belegabalyodik. És ebben az esetben az ember nem tehet egyebet, mint hogy megadja magát, mert semmiféle emberi erőfeszítés többé meg nem mentheti.
Kapcsolódó idézetek
-
Bárkivel megtörténhet. Az ember rájön, hogy valahol elszúrta az életét. Nem szeretik eléggé, netán ő nem szeret eléggé, bárkit és bármit: hitvest, munkatársat, hivatást, napkeltét, az életet olyképpen, miként az zajlik - és a szervezet mindenféle baljós tünettel válaszol a megdöccent léleknek.
Vavyan Fable
-
Manapság az ember nem tudja, mit tegyen. Azt hiszi, hû, de okos, közben meg éppen valami ostobaságot csinál. Vagy csávába kerül, és tulajdonképpen az a csáva az egyetlen kiút.
Jirí Weil
-
Amikor a túlélés a tét, amikor már csak arról van szó, mi mozgatja, élteti az embert, akkor hirtelen végletesen egyszerûvé válik minden. Az ember vagy életben marad, vagy elpusztul.
Stephen King
-
Beletörődni, hogy ember nem tud segíteni. Nincs az a nő és nincs az a barát. Belenyugodni, hogy talán nem is kell segítség: ez a vergődés, ez a reménytelenség, ezek a pillanatnyi megoldások, ez az örök megoldatlansága mindennek, ami emberi, ez éppen a feltétele annak, hogy ember maradjál és emberi módon fejezd ki magad a világban.
Márai Sándor
-
Az ember bûnös, mert alá van vetve a szükségszerûségnek és a maga végzetének (...). Az ember bûnössé válik az által, hogy megvalósítja magát, mint lehetőséget.
Karl Theodor Jaspers
-
Van, hogy az ember lelkének bádogserlegébe több rettegés már nem fér bele, s akkor hirtelen túlcsordul a fájdalom. Amikor ez bekövetkezik, vagy őrület szállja meg az illetőt, vagy hirtelen akkora nyugalom keríti hatalmába, amit addig elképzelni sem tudott.
Böszörményi Gyula
-
Van, hogy az ember lelkének bádogserlegébe több rettegés már nem fér bele, s akkor hirtelen túlcsordul a fájdalom. Amikor ez bekövetkezik, vagy őrület szállja meg az illetőt, vagy hirtelen akkora nyugalom keríti hatalmába, amit addig elképzelni sem tudott.
Böszörményi Gyula
-
Ha az ember ismeri önmaga sorsát: vagy megbékél vele, vagy belepusztul. A bizonytalanság azonban az őrületbe kergeti.
Berkesi András
-
Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba.
John Steinbeck
-
Amikor nagy veszteség ér minket és nincs elég muníciónk megbirkózni vele, akkor új eszközök után kell néznünk, új elemekkel kell bővítenünk a személyiségünket, kereső emberekké kell válnunk, mert azok a módszerek, amik eddig mûködtek, most nem mûködnek. Mérlegre kerül, amit addig hittünk, gondoltunk, újra meg kell gyúrnunk, rá kell néznünk messziről saját magunkra. Szükségszerûen átrendeződnek a dolgok.