Ugrás a tartalomra
Amikor (...) egy egész életen át tartó boldog együttlétben hiszünk, akkor miben is hiszünk igazán? Hogy mindketten ugyanúgy gondoljuk az életünket, vagy ha nem is teljesen, akkor a felmerülő problémákat meg fogjuk tudni oldani. Hogy majd egyszerre öregszünk meg, ugyanaddig leszünk aktívak a munkában, az alkotásban, a bulizásban, a sportban (...). Hogy majd a vágyaink egyszerre változnak, és ha most mindketten "A"-t akarunk, akkor pár év múlva mindketten "B"-t fogjuk akarni, és egyikünk sem vágyik majd "C"-re. De mi van, ha mégis?
Kapcsolódó idézetek
-
Az a gondolat, hogy jobban járunk, ha egy és ugyanazon személlyel éljük le hátralevő éveinket, nem a lét természetes, időtlen igazsága, hanem egy hiedelem, amelyet igaznak akarunk tudni. Az, hogy lemondunk magányunkról, függetlenségünkről, sokkal nagyobb áldozat, mint a legtöbben gondolnánk. Hiszen, ha megosztjuk valakivel az élőhelyünket, az életünket, az nyilvánvalóan nehezebb, mint egyedül lenni. Sőt, mi több, a páros élet gyakorlatilag lehetetlennek tûnik, nem igaz? Hát nem képtelenség, hogy keresnünk kell magunknak egy másik embert, akivel aztán leéljük az egész életünket? Akivel együtt öregszünk, együtt változunk? Akit nap mint nap látunk, és nap mint nap reagálunk a hangulataira, igényeire?
-
Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.
-
Mi van, ha rájövünk, nem mûködik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk (...), de nem tudunk egymás nélkül élni. S így éljük le az életünket, boldogtalanul. Mégis boldogan, mert együtt vagyunk.
-
Minden esetben azt hisszük, hogy hosszú ideig szenvedünk majd, ha a dolgok nem az elképzeléseink szerint alakulnak; mint ahogyan azt is, hogy végtelenül boldogok leszünk, ha mégis úgy történik minden, ahogy elgondoltuk. Ám az esetek többségében az elképzeléseink meg sem közelítik a valóságot.
Dan Ariely
-
Ha igazán szeretünk valakit, akkor nincs más választásunk, mint hinni, bízni és remélni, hogy szeretetünk viszonzásra talál. De tudnunk kell, erre nincs semmi garancia vagy biztosíték. Ha az ember addig halogatja, hogy szeressen, míg meg nem bizonyosodik róla, ugyanazt a szeretetet vissza is kapja-e, akkor örökké várhat. Ha szeretetébe bármiféle konkrét elvárás vegyül, előbb vagy utóbb csalódni fog, hiszen nem valószínû, hogy bárki is maradéktalanul ki tudja elégíteni minden igényét, még akkor sem, ha nagyon szereti őt.
Leo Buscaglia
-
- Előbb-utóbb eljön az idő, amikor fel kell tennünk a kérdést, hogy boldog életet akarunk-e vagy jelentőségteljeset.
- Én mindkettőt.
- Azt nem lehet. Két teljesen eltérő út. Ahhoz, hogy az ember valóban boldog legyen, a jelenben kell élnie, nem gondolhat arra, mi történt korábban, és arra sem, hogy mi vár még rá. De ha az élet jelentőségteljes, kénytelen a múlton tûnődni és a jövőt fürkészni.
-
Ez a lét talánya. Mikor lépjünk tovább, és mikor maradjunk. Ha túlságosan sokáig időzünk, álmaink vagy valaki más álmának foglyaivá válunk. Ha túlságosan gyorsan haladunk, soha meg nem állva élünk, mindenből kimaradunk, az egész életünk összemosódik tetteinkben. A jó élet pillanatokból épül meg - olyan alkalmakból, amikor hátralépve szemlélődünk, és valóban látunk. Látjuk az álmot és az álmodót.
Mark Lawrence
-
Senki sem úgy megy férjhez, hogy ha nem sikerül, na bumm, legfeljebb elválunk. De az ember addig vesz részt bármilyen párkapcsolatban, amíg az mindkettőjüknek jó, mindkettőjüknek örömet, boldogságot jelent. Aztán amikor valamiért megbicsaklik a kapcsolat, akkor szenved még néhány évig, amíg megerősödik benne a felismerés, hogy nem szeretné már folytatni. Ez nem egyszerû folyamat, sok fájdalommal és bánattal jár. Mégis meg kell hozni a döntést, ha már nem méltó önmagunkhoz képest az együttélés.
Bánsági Ildikó
-
Addig, amíg többet akarsz és nem elégszel meg annyival, amid van, addig változhat az életed... és tudod mit? Változni is fog. Csak jobb lehet. Csak hidd el, hogy megérdemled. Hidd el, hogy neked is lehet jobb, mert miért ne, csináld és ne kérdezősködj. Húzzál előre, oda, ahova érzed, hogy menned kell. Ne foglalkozz semmivel, csak élvezd az utat. Talán ez a legnehezebb. Mosolyogni akkor is, amikor legszívesebben feladnád az egészet. Mosolyogni, miközben hullanak a könnyeid. Elfogadni, hogy az élet edz, és nem ellenkezni. De menni kell. Nem feladni, mosolyogni, harcolni, leginkább magaddal, és hinni. Hinni mindig, mert semmi sem történik véletlenül. Minden téged szolgál, ha hiszed, ha nem. És tudod mit? Csak ez számít.
Oravecz Nóra
-
Az igazi boldogság olyan állapotot feltételez, amikor készek vagyunk a másik felé fordulni, át tudjuk adni magunkat egy tartós kapcsolatnak, el tudjuk magunkat kötelezni a barátság és a szerelem mellett, hajlandók és képesek vagyunk jót tenni...
Guillaume Musso