Ugrás a tartalomra
Amikor hipnotizálunk valakit, az a célunk, hogy eljuttassuk a hipnagógikus rángás körüli pontra. Ilyenkor tárul a legszélesebbre a tudat és a tudatalatti közötti ajtó. Ha a hipnózis során emlékekhez akarunk hozzáférni, azon az ajtón lesünk be. A feltételezések szerint a tudatunk nem felejt el semmit, csak különféleképpen tárolja az emlékeket. Némelyik mélyebben van a többinél, mert az agyunk úgy ítéli meg, hogy nem fontosak, vagy esetleg traumatikusak.
Kapcsolódó idézetek
-
Emlék. Van, amit szándékosan tárolunk, mint például a vonásokat, a szeretett lény mosolyát, mélyreható pillantását, és ezeket a tudatosan tárolt dolgokat bármikor előhívhatjuk, ha szükségünk van rájuk. (...) Viszont a tudatalattink is emlékszik, talán még intenzívebben. Ezeket az emlékeket nem tudjuk az akaratunkkal előcsalogatni, váratlanul csapnak le ránk. Elég egy illat, egy szín, egyetlen szó, és a tudatalattink máris a felszínre hív elfeledettnek vélt jeleneteket, párbeszédeket, vagy akár egy ölelést. Ezek megrendítőbbek, mint bármely tudatosan tárolt pillanat.
-
Az emberi emlékezet tüneményes és rejtélyes dolog. Egy adott esemény kapcsán emlékszünk bizonyos dolgokra, és minél inkább erőlködünk, hogy fölidézzük a történteket, újra és újra ugyanazok a dolgok fognak beugrani, amit már eddig is tudtunk. Semmi újat nem tudunk előcsalogatni emlékezetünk mélyéről, aztán egyszer csak valaki váratlanul emlékeztet minket valamire. Akkor azonnal világosan emlékszünk, fölrémlik valami, ami mindig is ott rejtőzött az emlékezetünkben, de mintegy fedőréteg alá rejtve, számunkra is hozzáférhetetlenül. Emlékezetünk képtelen lett volna onnan segítség nélkül előbányászni, látszólag új emlékek bukkantak föl, pedig azok mindig is ott voltak.
Indrek Hargla
-
Emlékezetünk tünékeny és szelektív, azt őrzi meg, ami neki tetszik. Nem azt mondom, hogy csak a jót és kellemest. Az álomhoz hasonlóan az események csuszamlós áramlatából kiragad bizonyos részleteket - időnként apró, látszólag jelentéktelen részleteket -, elraktározza valahol mélyen, majd egy adott pillanatban felszínre hozza őket. Akárcsak az álom, az emlékezet is valamilyen értelemmel igyekszik átitatni az eseményeket.
Aharon Appelfeld
-
Az agyunk megváltoztathatja az emlékeinket, ekképpen dolgozza fel a traumát, így végül arról, amit megtörténtnek hiszünk, kiderül, hogy egész más, mint ami ténylegesen történt. És máshogy emlékszünk emberekre, mint amilyenek a valóságban, vagy hogy kik ők egyáltalán.
-
Az emberek tévesen úgy vélik, hogy a memória olyan, mint egy kamera vagy egy iratszekrény. Ha emlékezni akarsz valamire, csak kikeresed, és már előtted is van. Csakhogy az emlékezet nem így mûködik. Az emlék nem egy változatlan dolog, hanem folyamat. Az emlékek mentális konstrukciók, az itt és most rekreációi, amelyekre nagy hatással vannak a jelenlegi elképzeléseid is.
Meik Wiking
-
Az agy különösen tud viselkedni. Tesz dolgokat, amikről nem is tudunk. Néha, ha az embernek traumatikus élményben van része, a psziché megváltoztatja az emlékeket.
Alex Schulman
-
A tudattalan sokkal lényegesebb szerepet játszik, mint a tudatos gondolkodás, amely szerintem csak a felszínt mutatja - hasonlóan egy számítógép képernyőjéhez. Ami a tudattalanban történik, az sokdimenziójú, hihetetlenül komplex. Ami ebből a felszínre kerül, az csak a töredék. Az igazán fontos az agyunk tudattalan részében történik.
James Lovelock
-
A tudattalan sokkal lényegesebb szerepet játszik, mint a tudatos gondolkodás, amely szerintem csak a felszínt mutatja - hasonlóan egy számítógép képernyőjéhez. Ami a tudattalanban történik, az sokdimenziójú, hihetetlenül komplex. Ami ebből a felszínre kerül, az csak a töredék. Az igazán fontos az agyunk tudattalan részében történik.
James Lovelock
-
Képzeljék magukat egy agy helyébe. Be vannak zárva egy csontos koponyába, megpróbálják kitalálni, mi folyik a külvilágban. Bent nincs semmi fény, nincs semmi hang. Csakis elektromos impulzusokra hagyatkozhatnak, amik csak közvetve kapcsolódnak a világ dolgaihoz, legyenek azok bármik. Az észlelés - annak kitalálása, hogy mi van ott - szükségszerûen tájékozódás útján történő találgatás, melynek során az agy kombinálja a befutó érzékszervi jeleket korábbi elvárásaival, meggyőződéseivel arról, hogy milyen a világ. Így feltételezi legjobb tudása szerint, hogy mi okozta azokat a jeleket. Az agy nem hall hangot és nem lát fényt. Amit észlelünk, az agyunk legjobb feltételezése arról, mi van a külvilágban.
Anil Seth
-
A traumatikus esemény töredékes emlékeit az agy olyan helyen tárolja, ahonnan azok tudatosan nem hívhatók elő, azonban bizonyos ingerek akaratlanul is felidézik ezeket az emlékeket. A kiváltó inger olyan kép, hang, érzés vagy szag, amely automatikusan felszínre hozza a traumát.
Bucsi Mariann