Ugrás a tartalomra
Az agyunk megváltoztathatja az emlékeinket, ekképpen dolgozza fel a traumát, így végül arról, amit megtörténtnek hiszünk, kiderül, hogy egész más, mint ami ténylegesen történt. És máshogy emlékszünk emberekre, mint amilyenek a valóságban, vagy hogy kik ők egyáltalán.
Kapcsolódó idézetek
-
Az agy különösen tud viselkedni. Tesz dolgokat, amikről nem is tudunk. Néha, ha az embernek traumatikus élményben van része, a psziché megváltoztatja az emlékeket.
Alex Schulman
-
Az agy nem egy összefüggő videofelvételt rejt, inkább fotókat, ám a fotók közötti teret magától tölti ki. Ennek eredményeképpen sokkal könnyebben keletkeznek hamis emlékek, mint ahogy azt képzelnénk. Vannak események, amelyekre meg mernénk esküdni, hogy így vagy úgy történtek... pedig a valóság teljesen más.
Jodi Lynn Picoult
-
Az emlékek könnyen átverhetik az embert - mutathatják a múltat jobbnak és rosszabbnak is annál, amilyen valójában volt.
-
Az agyunk kíméletlenül törli azokat az emlékeket, amelyeket nem tart fontosnak, és a "fontos" emlékek is igen szubjektív válogatás során kapják meg ezt a jelzőt. Ha visszatekerhetné az idő kerekét, azt látná, hogy a valóságban teljesen másképp történtek a dolgok, mint ahogy azt a fejében megőrizte.
Michel Bussi
-
Az embernek igazából nem az az első emléke, amire emlékszik, hanem az, amire emlékszik, hogy emlékszik, tehát amit később emlékként tudatosítottál magadban, és azóta azt az emléket őrzöd, ahogy azt tudatosítottad.
Kovács András Péter
-
Az emlékek itt készülnek a jelenben. Az agy önkényesen rakja össze a múlt szilánkjait. A jelenünkhöz igazítja, így csapja be magát. Ezért emlékszünk másképpen ugyanarra a történésre. Igazából nem is emlékszünk, csak fantáziál mindenki, újra alkudja a múltját, újra meg újra.
-
Ahogy a valóságban megtörtént dolgokat el tudjuk felejteni, az is lehet, hogy néhány olyan dolog, ami sohasem történt meg, úgy él az emlékezetünkben, mintha megtörtént volna.
Gabriel García Márquez
-
Agyunk meghatározza ugyan gondolkodásmódunkat és tetteinket, de ez fordítva is igaz: gondolkodásmódunk és tetteink is hatással vannak az agyunkra, meg tudják változtatni a mûködését.
Anders Hansen
-
Valójában sosem tudjuk, mit gondol vagy érez egy másik személy, csak feltételezhetjük, hogy ezt vagy azt. Ezek a feltételezések pedig a saját bensőnkből fakadnak. Az agy egyszerûen nem tud mit kezdeni a hézagokkal, így aztán kipótolja azokat. Legyen az egy másik ember története vagy cselekedete. Csak sokszor ezek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Bucsi Mariann
-
Az emlékektől válik egy ember valóságossá, az emlékektől lesz a múltnak teste. Ha emlékezünk, nagy esélyünk van rá, hogy ne ismételjük meg a múlt bajhozó hibáit.
Nógrádi Gergely