Ugrás a tartalomra
Amikor lezárul egy ciklus, bezáródik egy ajtó, véget ér egy fejezet - mindegy, hogy nevezzük, a lényeg az, hogy magunk mögött hagyjuk életünknek azokat a pillanatait, amelyek már elmúltak.
Kapcsolódó idézetek
-
A szakítás egy fontos dolognak a végét, a testi-lelki-szellemi kapcsolatunk lezárását jelenti, ami lehetett bármilyen rövidke is, de az életünk, a történetünk részévé vált.
-
Egyszer minden véget ér. Fontos, hogy új ösvényeket találjunk életünknek, aminek egyetlen módja, ha elengedjük a múltat.
-
Ha vége van, akkor egyszerûen szólj, hogy vége, és kész. Vagy hogy most már el akarsz menni. Nem kell az ajtót bevágnod magad után. Csöndesen is becsukhatod.
-
Fontos, hogy megfelelően zárjuk le a dolgokat az életben. Csak így lehet véget vetni valaminek. Különben bennünk rekednek szavak, amelyeket ki kellett volna mondanunk, de nem mondtunk ki, s a szívünket megbánás tölti el.
Yann Martel
-
Minden vég valaminek a kezdete. Tény, hogy nem kaphatjuk vissza, ami a miénk volt, de lezárhatjuk magunkban a múltat. Új életet kezdhetünk.
Alexandra Bracken
-
Amikor hátrahagysz valamit, és új fejezetet kezdesz, az mindig egy kis halál, és persze ott van a sokkal nagyobb halál is. Ez az élet körforgásának része, és mint ilyet, állandóan megtapasztaljuk.
-
Fel kell ismerni azt a pillanatot, amikor egy tevékenységünknek már semmi értelme. És ha felismered, akkor le is tudod zárni.
Till Attila
-
Van olyan, hogy valaminek vége van. Persze. És visszanézve rájössz, mi volt elmúlásában saját szereped és felelősséged. Ha ezt össze tudod rakni, könnyebb elfogadni és továbbmenni.
Winkler Nóra
-
El kell fogadni, hogy változik az ember élete, bizonyos dolgok véget érnek, aztán újrakezdődnek vagy nem kezdődnek, más dolgok lépnek a helyébe.
-
Az életben semmi sem végérvényes. Néha balra lépünk egyet, aztán meg jobbra, becsukunk magunk mögött egy ajtót, majd kinyitunk egy másikat, és természetesen azt hisszük, hogy csak előre tudunk haladni. Valójában pedig visszakerülhetünk hasonló helyzetekbe, így lehetőséget kapunk dönteni, újrakezdeni, akar azzal is, akivel már elvágtuk a szálakat.