A szerelmi bánat nem csak az, hogy elveszítünk valakit, akiről azt hittük, miénk volt, hanem elveszítjük önmagunkat is. Tartásunkat, nyugalmunkat, hitünket. Valószínûleg ezért nem enyhül a veszteség azzal, ha bebizonyosodik, hogy szerelmünk tárgya nem volt az, akinek hittük. A csalódás az, hogy magunk maradtunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor szakítunk valakivel vagy megbántanak, mindig azt hisszük, hogy reménytelenül szerelmesek vagyunk. Ha két lélek, csak rövid időre is, de eggyé vált, mindig fájdalmas, ha újra szétszakadnak. Csakhogy a legtöbb esetben nem szerelem az, amit a szakítás után érzünk. Hanem a fájdalmainkat, sérelmeinket hisszük szerelemnek.
2. Ráébredünk, hogy a kalandok vagy élmények, amelyek azelőtt felkavartak, örömmel vagy szomorúsággal töltöttek el, immár hidegen hagynak. Úgy tûnik, mióta a szeretett lény eltûnt az életünkből, nem igazán vannak érzéseink... Eszünkbe jut, vajon érzékeinknek ez a kábultsága nem végleges-e? (...) A szerelmi bánat többi eleme természetesen lassan elcsendesül, már nem fáj a hiány. Francois Lelord
3. Miért érezzük iszonyú rossznak és kínzónak a szerelmi bánatot? Minden bizonnyal nem utolsósorban azért, mert kétségbeesésünkben elképzelni sem tudjuk, hogy a fájdalom elmúlik egyszer. Emiatt még erősebben érezzük.
4. A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, akit aztán elveszítünk. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
5. A szeretett személy távozása nemcsak a saját elmúlásunkra világít rá, de eltávozik vele egy részünk is, magunkból is elveszítünk valamit.
6. A szeretetünk nem múlik el azáltal, hogy a szeretett fél megbánt minket. Bár bizonyosan könnyebb lenne elviselni a fájdalmat. Brandon Sanderson
7. Természetesen megnyugtató az a tény, hogy a szerelmi bánat elmúlik. De a szerelemre nézve ez nem valami jó jel.
8. Elveszíthetünk bármit, semmi nem hiányozhat. De ha a szeretet kihuny a szívből, mindent elveszítettünk, legfőképpen: önmagunkat.
9. Kétségbeesésünk, amikor elvesztünk egy szeretett lényt, gyakran titkolt ön-szeretetünkből fakad, meg gyávaságból, hogy most oly feladatokkal kell szembenézni, amelyet az ő távozása okozott. E fájdalom egy része jogos, a másik nem, és küzdeni is kell ellene, bármily természetes legyen. George Sand
10. - Elveszed, amit akarsz, mert örömet okoz. Ez nem szerelem... - Akkor mi? - Valami céltalan lelkesedés, amit ki akarsz elégíteni. Távol attól, ami számít. - Mi számít? - A bizalom, a felelősség, vállalni a döntéseid terheit egy életen át. Méltó lenni hozzájuk, és főképpen nem bántani szerelmed tárgyát.