Amikor valaki nagy hatással van ránk, mindig találunk okot azt hinni, hogy ő az igazi számunkra. Teljesen mindegy, hogy mi az ok. Jelen esetben például az éj fényei ragadtattak el. Majd egy idő után mindaz, amit a másikban szerettünk, kezd elviselhetetlenné válni. De abban az elvarázsolt pillanatban úgy érezzük, rátaláltunk arra, akit egész életünkben kerestünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Talán a velünk élő emberek miatt vagyunk olyanok, amilyenek. Vagy az alapján választunk, amire szükségünk van. Bárhogy is van, ha megtaláljuk az igazit, nem szabad elengedni!
2. Létezik az, hogy egy érzés, egy ember, egy szerelem annyira elhatalmasodik a lélekben, hogy végérvényesen birtokba veszi? S aztán az ember többé soha nem tud mást szeretni? (...) Amikor az ember felébred az éjszaka közepén, és keresi a másikat. Amikor csörög a telefon, és az első gondolatunk az, hogy ő hív. Amikor az egész életünk helyén van, csak éppen nyomorultul hiányzik valaki. Amikor semminek nincs értelme, ha ő nincs velünk. Tomán Edina
3. Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Õ az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét! Müller Péter
4. Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való. Guy de Maupassant
5. A pillantása fogta meg. Valami történt közöttük, amit sem visszavenni, sem letagadni nem lehetett. Talán ez az egyetlen valóságos ebben a világban: így látni valakit, hacsak egyetlen pillanatra is, a lelke legmélyére fúrva a tekintetünket. Alice Hoffman
6. Mindannyian kaptunk már segítséget, támogatást vagy útmutatást más emberektől életünk valamely időszakában - amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Néha elég, ha valaki mellettünk áll, biztat, vagy egyszerûen csak jókor van jó helyen, hogy megváltoztassa életünk irányát. Aztán minden megy tovább, mi pedig hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az embert, aki valaha oly mélyen megérintett bennünket, és megváltoztatta az egész jövőnket.
7. Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Õrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni. Müller Péter
8. Élveztem, amikor kettesben lehettünk, és szerettem volna még több időt vele tölteni. Nemcsak aznap este, de másnap, harmadnap... Minden - a könnyed nevetésétől az eszén át a segítőkészségéig - olyan újszerûen hatott rám, és nagyon imponált. A közösen töltött idő arra is rádöbbentett, hogy mennyire magányos voltam az előtt, hogy vele megismerkedtem. Nicholas Sparks
9. Az volna az igazi, ha azzal, akit kiválasztottunk, vagy aki bennünket kiválasztott, szüntelen ragyogás lenne az élet, végeszakadatlan pihenés, állati nyugalom. A biztos tudat, hogy van mellettünk valaki, csak a kezünket kell kinyújtanunk érte, valaki, aki egy hangon zeng velünk, alárendelt, és velünk van tele, és akárcsak mi, ő se vágyik máshová. Hogy mindent ellepjen körülöttünk ez a zsibbadtság, amely gúzsba köti az elmét, és meghiúsítja az árulásnak még a gondolatát is. Francois Mauriac
10. Azzal áltatjuk magunkat, hogy az igazi szerelem örökké tart. Csodálatos érzéseink mindig megmaradnak, és soha semmi nem állhat közénk. Szerelmi lázban égünk, és egész lényünket betölti a másik személyiségének szépsége és varázsa. Ez a legfenségesebb érzés, amit valaha is átéltünk. Tudjuk, hogy vannak házaspárok, akik mintha elveszítették volna ezt az érzést."Az ő szerelmük biztosan sosem volt az igazi" - gondoljuk. A szerelem maradandóságának vágya azonban csupán ábránd, nincs sok köze a valósághoz. Gary Chapman