Ugrás a tartalomra
Amikor védeni próbálod magad a fájdalomtól, akkor a szeretettől és a pozitív érzésektől is elzárkózol. Ha rejtőzködsz, és megpróbálsz láthatatlanná válni, bevonzod a hasonló mentalitású embereket. A fények kihunynak, sötétség vesz körül. Tulajdonképpen elfelejted, hogy te magad vagy a fény. Úgy érzed, csak a sötét létezik. Elveszíted önmagad, és egy napon már nem is te nézel vissza a tükörből.
Kapcsolódó idézetek
-
Rettegj csak az érzéseidtől, zárd el őket, tegyél úgy, mintha nem lennének, és azon kapod majd magad, hogy semmi sem oké. Hazugságban élsz, próbálod nem észrevenni azt, ami nyilvánvaló, hiszen menekülni még mindig egyszerû. Te döntesz: rettegsz, vagy felvállalsz. Hagyod, hogy hassanak rád, vagy bezársz.
Oravecz Nóra
-
Megteheted, hogy elzárod a lelked az érzések és a szeretet elől, mondván, hogy nem akarsz sebezhetővé válni. Azonban ha nem érzel semmit, üressé válsz, majd az elfojtott érzésekből a magad ellen elkövetett bûntett hatására hamar bûntudatod lesz. Ez kihat az általános közérzetedre, ami boldogtalanságot, testi tüneteket produkál, és a kör bezárult.
-
Amikor bánatos vagy, magadat kicsinek, a világot hidegnek érzed. Kevés az energiád, mert a bánat felemésztette. S mivel a rád irányuló figyelemmel tudsz életerőt nyerni, fájdalmadat kikiáltod a világba. (...) Amikor szenvedsz, elvárod, hogy a másik együtt szenvedjen veled. Amikor elé tárod a fájdalmadat, lesed az arcát, hogy mennyire szomorodik el. Ha veled sír, megnyugszol, hogy nem vagy egyedül. Azt hiszed, a másik ilyenkor szeret és támogat téged, de valójában nem történt más, mint hogy őt is magaddal rántottad a gödörbe.
-
Sokan félnek az egyedülléttől. Egyszerûen rettegnek attól, hogy magukban legyenek. Ezért kell melléjük mindig valaki. Azt hiszik, társra vágynak, holott csupán a visszajelzések miatt van szükségük a másik emberre. Valójában eszközként használják a partnerüket. Olyan tükörként, amelynek mindig azt kell sugároznia, hogy ők a legszebbek, a legokosabbak és a legügyesebbek. Amint eltûnik a tükör, egyedül maradnak, és megszûnnek a visszajelzések. Hirtelen úgy érzik, mintha – nincs rá jobb szó – elhalványodnának! Borzalmas érzés lehet, hiszen ettől azonnal felszínre bukkan az önszeretet hiánya.
-
Ha azt engeded meg, hogy gondolataid a rossznál tartózkodjanak, te saját magad is rosszá leszel. Mindenben csak a jót nézzed, ami által a jóság tulajdonságát szívod magadba.
Paramahansza Jogananda
-
Önmagától menekülő ember nem tud igazán szeretni. Aki azt hiszi, hogy a másik megmenti, téved. A gyenge ember kapaszkodása nem valódi szeretet, és főleg nem szerelem, hanem menekülés.
Müller Péter
-
Nincs rosszabb dolog a világon, mint amikor visszautasítanak. A fényed rátalál egy másik ember fényére, azt hiszed, kinyílnak az ablakok és beömlik a napfény, és végre begyógyulnak a régi sebek. És hirtelen rádöbbensz, hogy semmi nem következik be abból, amit elképzeltél.
Paulo Coelho
-
Van, hogy nem a fény vonz abban, akibe beleszeretsz, van, hogy éppenséggel a benne lakozó sötétbe szeretsz bele. Van, hogy nem a derûlátása vonz, hanem a saját szkepszised rokona, ugyanaz a pesszimista, ami magad is vagy. Van, hogy nagyobb szükséged van a bizonyosságra, hogy a sötétben igenis egy szörnyeteg lapul és les rád, mint a megnyugtató hazugságokra, hogy minden rendben lesz.
Laurell Kaye Hamilton
-
Ha nem engeded meg magadnak, hogy érzéseid legyenek, több hely jut annak, hogy másokét érezd. Ez az egyik hátránya annak, ha csendesen éldegél az ember a saját kis világában.
-
Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét.
Vavyan Fable