Ugrás a tartalomra
Amint a természetben nem találunk két egyforma falevelet sem, nyilván két olyan emberre sem találnánk, akik teljesen egyforma felfogáson lennének egymással.
Kapcsolódó idézetek
-
Úgy, ahogy nincs két teljesen egyenlő ember a világon, éppúgy nincs két teljesen különböző se.
Nagy Endre
-
Nincs az az igazság, amelyre nézve csak két embernek is egyforma volna a fölfogása.
Lev Tolsztoj
-
Amint nincsen e földön két egyforma falevél, úgy nincsen két egyforma beteg, vagy két egyforma peres ügy, s azért az orvostól, az ügyvédtől többet kell kívánnunk, mint azt, hogy mások tudománya által alkotott mintákat alkalmazzon, szükséges, hogy a magáéból is tudjon hozzá valamit adni.
Eötvös Loránd
-
Amiképpen nincs két egyforma levél a fán, hasonlóképpen nincs két egyforma ember, s nincs két egyforma író. Végső soron ez ad létjogosultságot a kisebb tehetségû íróknak is.
-
Nincs a teremtésben két egyforma levél. Még két egyforma homokszem sincs. Nincs két olyan valami, amely között Isten nem lát különbséget.
Daniel Kehlmann
-
Nincs két egyforma boldogság, mint ahogy nincs két egyforma ember, két egyforma homokszem.
Paolo Mantegazza
-
Sok emberrel egyszerre nemigen lehetünk baráti viszonyban, aminthogy szerelmet sem érezhetünk sok ember iránt egyszerre.
Arisztotelész
-
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Kosztolányi Dezső
-
Nincs két ember, aki egyformán fogná fel ugyanazt az igazságot.
Lev Tolsztoj
-
Nagy a világ, nincs két egyforma nap, sőt óra sem, s a világ teremtése óta nincs két egyforma falevél, - az igazi remekmûvek is, akár a természet mûvei, mind különböznek egymástól.