Ugrás a tartalomra
Amit (...) intellektuális, vagy más szóval mûvészfilmnek neveznek, az többnyire egyszerûen unalmas filmet jelent. Ezt nevezik intellektuálisnak. Ami nem sikerül, arra utólag azt mondják, hogy így akarták. Ami siker, az pénzkereset, ami unalom, az mûvészet.
Kapcsolódó idézetek
-
Gyakran azok a filmek kötnek le a leginkább, amikben lényegében semmi sem történik. Amiknek a történetét egy mondatban össze lehet foglalni, és körülbelül annyira fordulatosak, mint egy golfmérkőzés. Általában ezeket a lassan csordogáló, gyakran egészen banális cselekményû darabokat szokás a "mûvészfilm" dobozába pakolni, abból a feltételezésből kiindulva, hogy amiben nem nagyon történik semmi, az már eleve mûvészet. Pedig számtalan ilyen mûvészfilm vall csúfos kudarcot, és válik valóban unalmassá - a fordulatosság és a csavaros sztori felszámolása az egyik legkockázatosabb mutatvány a filmkészítésben.
Lichter Péter
-
A mûvészet nem áttekinthetetlenül sok fogalmat és szerteágazó jelenséget felölelő kategóriának vagy tartománynak a neve, hanem épp ellenkezőleg, egy szûk és sûrû valami, egy alaptételnek a megjelölése, amely része a mûvészi alkotás alkotóelemeinek, a beléfoglalt erő vagy feldolgozott igazság megnevezése.
Borisz Leonyidovics Paszternak
-
Az úgynevezett realizmus gyakran mesterséges, csinált, köznapi és unalmas; a filmben nem a realitás a döntő, hanem az, amivé a képzelet alakítja a látottakat.
Charlie Chaplin
-
A mûvészet a kreatív intellektus kísérlete arra, hogy olyan hiányokat töltsön meg mûvekkel, amely hiányok a belehelyezett mûvektől válnak igazán feltûnőkké.
Balla D. Károly
-
Mûvészetről akar beszélni? (...) Hazugság. Egy rakás szánalmas idegen, gyönyörûen fényképezve. De a gazdag (...) mûélvezők azt mondják, szép, mert annak akarják látni. Pedig akik a képeken vannak, szomorúak, de a képek szépen festik le a világot.
-
A mûvészet az, ami valamiféle valóságot fejez ki. A mûvész képes arra, hogy benyúljon valamely, számunkra megközelíthetetlen világba (...), megragadjon valamit, azt ki is hozza onnan, és úgy tudja kifejezni, hogy én, a hallgató, olvasó, néző is megérezzem, hogy miről van szó.
Vekerdy Tamás
-
A mûvészet olyan, mint egy nagy kérdőjel. A mûvészetről mindenki azt gondolja, hogy ez egy olyasvalami, amit az iskolában vernek a fejünkbe, pedig ez egyáltalán nem így van. A mûvészet fantázia. Kreativitás. Képzelet. Előadás.
Marilyn Manson
-
A mûvészet sokféle. Ne próbáld meghatározni, mi a mûvészet, mert akkor azt is megkövetelik majd tőled, hogy megmondd, mi nem az. És arra képtelen leszel.
Alex Miller
-
Az, hogy valamit alkotsz, még nem feltétlenül nevezhető mûvészetnek. Mint ahogy ha valamit teszel, az sem mûvészet. Egészen addig nem teljes, amíg valaki más nem fogja fel. Az nem számít, hogy szeretik vagy utálják, de egészen addig nem lesz belőle semmi, amíg más meg nem látja, meg nem hallgatja, vagy valamilyen módon nem érzékeli.
Marilyn Manson
-
Szerencsétlen módon azzal a tudattal nőttünk fel, hogy a szórakoztatás a mûvészetnek egy sekélyesebb formája, kevésbé értékes, kevésbé tisztességes, kevésbé érdemli ki a figyelmünket. Ezzel azonban egyáltalán nem értek egyet. Az én meglátásom szerint bármi lehet mûvészet, ami magával ragadja az embereket, illetve másra is hatást gyakorol, akkor az hordoz értékeket, függetlenül attól, hogy mivel is van felcímkézve, vagy milyen mûfajból származik. Régebben gyakran tettek különbséget a mûvészet és a szórakoztatás között, amit nem tudok elfogadni. A mûvészet lehet szórakoztató, a szórakoztatás pedig lehet mûvészi. Ugyanakkor van különbség a szórakoztató és a mûvész között, mivel egy szórakoztató egyből abbahagyja a szórakoztatást, ha lejön a színpadról, ezzel szemben a mûvész a mûvészetnek él.
Marilyn Manson