Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amit úgy nevezünk, hogy sors, az bennem van, a génjeimben, a szocializációmban, de ettől még napról napra és óráról órára választás előtt állok. Tőlem függ, megélem-e a sorsomat, és ha igen, hogyan.

🔭 Csillagászat 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Eleinte magam is azt hittem, a sorsa mindenkinek meg van írva. Aztán, ahogyan minél több emberrel beszélgettem, úgy kellett rájönnöm, hogy ez nem teljesen így van. Dolgaink igenis tőlünk függnek. Pillanatok és lehetőségek vannak, és mi döntjük el, mikor melyiket választjuk.
  2. Az élet döntésekről szól, sorsunk a döntéseink összege. Egy részüket meghozzák helyettünk. Nem dönthetjük el, mikor és hol születünk meg, nem választhatjuk meg a rokonainkat, még azt sem, hogy kit szeretünk, de azt igen, hogy hogyan szeretünk.
  3. A sorsunk eleve meg van írva, vagy mi döntünk az életünk alakulásáról? Örök kérdés ez, de én az utóbbi időben folyamatosan azt érzem, hogy szinte minden rajtam múlik. (...) Épp olyan rövid idő alatt tudom magam önerőből a nullára küldeni, mint ahogyan összeszedni és megvalósítani az álmaimat.
  4. A sors mindössze keret, amelyen belül az egyén bizonyos szabadsággal, sőt, felelősséggel rendelkezik. Egyszóval hiába határozza meg a sors az életünk legfőbb eseményeit, mindig van választásunk.
  5. Hogy mi a sors és mi az élet - az az igazság, hogy nem nagyon tisztázódott bennem ez még. De azt tudom, hogy az életnek van sorsa, és a sorsnak van élete. Cserhalmi György
  6. Mi határozza meg a leginkább, mivé válunk, és mire jutunk az életben? A döntéseink. Ezek a pillanatok formálják a sorsunkat. Mindenekfelett hiszem, hogy a sorsunkat nem az életkörülményeink, hanem a döntéseink határozzák meg. Tony Robbins
  7. Múltunkat visszük magunkkal, össze vagyunk kötve a jövővel, és mi döntjük el, hogy ragaszkodunk-e hozzá, azt akarjuk, hogy mindig a közelünkben legyen, vagy elengedjük. A sors az, ami adatott nekünk, és amit magunknak alakítunk. Alice Hoffman
  8. Sok választási lehetőségem van, és a döntéseim fontosak. Amit nap mint nap teszek, az meghatározza, milyen emberré válok. Chris Austin Hadfield
  9. Lehet, hogy a két szót, sors és végzet, én másként használom. A végzetben benne van a vég. Az valaminek a vége, nem az eleje. A sors pedig, az, amit nem választottunk meg. A sors a kezdet, amivel kezdtünk, a végzet, ahol végzünk. Egzisztenciálisan úgy lehetne értelmezni, hogy ide lettünk dobva. Amikor megszülettünk, mintha valaki okkal dobott volna minket oda, ahol találjuk magunkat. Feldmár András
  10. Teljes mértékben (...) hiszek a sorsban, de abban is hiszek, hogy mi magunk irányítjuk a sorsunkat, és nem vagyok biztos benne, melyikben hiszek jobban. Szerintem az élet kicsit olyan, akár egy fa. És számtalan ága közül választhatunk. Nos, nézetem szerint itt lép be a saját sorsunk irányítása. Ha egy bizonyos ágat választunk, akkor az életünk az egyik irányba halad, a sors pedig attól kezdve sodor bennünket.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat