Ugrás a tartalomra
Ámítás, hogy az ember megválaszthatja a barátait. Csakis földrajzi közelség kérdése. Az iskolai barátságok csak olyanok között köttetnek, akiknek ugyanaz az irányítószámuk, a munkahelyi barátságok pedig azok között szövődnek, akiknek történetesen egymás mellett áll a szekrényük.
Kapcsolódó idézetek
-
Tévedtek, ha azt hiszitek, a barátait megválogathatja az ember. A barátságoknak is földrajzi okai vannak. Olyan emberekbe botlasz, akik ott élnek, arra utaznak, amerre te. Pedig lehet, hogy Írországban él a te legjobb barátod, csak sosem lesz alkalmad találkozni vele.
Hartay Csaba
-
Egy régi bölcsesség szerint: az ember karrierjét az osztálytársai döntik el. Néha a kollégiumi szobatársai is.
Karinthy Márton
-
A barátságok egyidejûleg bonyolultak és egyszerûek.
Fredrik Backman
-
A barátság nem más, mint testvéri viszony férfi és nő között. Két lélek közel jut egymáshoz, de nem olvad össze: akár két ujj egy kézen. Ez a barátság.
Victor Hugo
-
A barátság (...) néha olyan, mint a szerelem. Nem lehet előre megtervezni. A legvalószínûtlenebb helyeken talál rád. Vagy a lehető legkézenfekvőbb helyen.
-
A barátok formálják az embert: az első haver, az első barátnő, az első buli, az első nap az iskolában, a tapasztalatok, amelyeket az ember az otthonán kívül szerez. A személyiség összességében az iskolaudvarokon alakul.
Lisa Jewell
-
Egy barát sok egy életre; kettő rengeteg; három egyenesen elviselhetetlen. A barátság az életmód bizonyos párhuzamosságát feltétezi, a gondolatok megosztását, a célok versenyét.
Henry Brooks Adams
-
A barátoknak korántsem kell ugyanúgy gondolkodniok, pláne ugyanazt, csak az kell, de az kell, hogy egy térben legyenek, közel, távol.
Esterházy Péter
-
A barátság komoly dolog, és nem azon múlik, hogy ugyanazokba az iskolákba jártunk-e, ugyanazokra a helyekre voltunk-e bejáratosak, vagy ugyanolyan diplomát szereztünk-e; nem ettől leszünk barátok. Ez bizony teljességgel félreviszi az értelmezést. Ugyanabból a miliőből jöttünk, na, ez az, ami közös bennünk. De a barátság, hát az teljesen más dolog.
-
Leírni, jó messze, egy íróasztalnál mindent le lehet. Szép, logikus rendszereket lehet felépíteni, ami valahol, lehet, mûködhet is. A valóság azonban más. Az nagyon gyakran másfele kanyarítja a történeteket.