Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amitől csodás lesz a házasság, az a munka. De nem elég dolgozni; ügyesen kell végezni a munkát. Csak mert készek vagyunk megdolgozni a nagyszerû házasságért, még nem biztos, hogy rendelkezünk az ehhez szükséges készségekkel.

🌅 Nyugdíjba vonulás 💒 Esküvő
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A házasság munka, iszonyúan nagy munka, mert a házasság egyfajta élőlény, amelynek szûnni nem akaró figyelemre van szüksége. Megszorongat, megfeszít és próbára tesz.
  2. Az élet kemény, meg a munka is, persze - ezekkel a kijelentésekkel biztos egyetértenének -, de a házasság hogy lehet az? Pedig azzá válik, amikor az életünkben elérhető összes boldogságot egyetlen embertől reméljük! És az ezen való munkálkodás igenis kemény munka. Elizabeth M. Gilbert
  3. A házasság legfeljebb az elején magától szép. Ez nem azt jelenti, hogy később szükségképpen elromlik, hanem azt, hogy a tartós boldogságért sok erőfeszítést kell tenni.
  4. A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
  5. A sikeres házasság nem annak köszönhető, hogy a "megfelelő" személlyel kötöttünk házasságot, "megfelelő" érzelmeket érzünk, "megfelelő" gondolatokat gondolunk, vagy akár "megfelelő" imádságokat mondunk el. Arról szól, hogy a megfelelő vagy helyes dolgokat tesszük - és kész.
  6. A szerelem nem jön magától, meg kell dolgozni érte. Fura házasság lenne, ha kezdettől szerelmes lennél.
  7. Tökéletes párkapcsolat nem létezik. Csupán annyit tehetünk, hogy tudatosan eldöntjük, hogy belefektetjük a kellő munkát. A párkapcsolat nem állandósult dolog, tenni kell érte. Gelong Thubten
  8. A házasság nem késztermék, hanem folyamat. Nem valamiféle előre elkészített ajándékcsomag, amelyet csak ki kell bontanunk, miután kimondtuk az "igent". Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet - ugyanakkor csodához és beteljesedéshez is. A házasság tényleg lehet csodálatos. De ezernyi "sajnálom" kell hozzá, száz meg száz nehéz beszélgetés, többtucatnyi álmatlan éjszaka és kimerítő nappal, és a készség, hogy meghaljunk az önzésnek - számtalanszor.
  9. A házasság inkább a munkáról szól, mint az isteni szerencséről; inkább arról, hogy találjunk valakit, akit szerethetünk, mint arról, hogy találjunk valakit, aki betölti a listánkon szereplő összes személyes szükségletünket.
  10. Szerelem nélkül a házasság túl könnyen válhat szívfájdalommá. (...) Csak a szerelem biztosíthatja, hogy egy házasság mûködni fog.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat