Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A házasság munka, iszonyúan nagy munka, mert a házasság egyfajta élőlény, amelynek szûnni nem akaró figyelemre van szüksége. Megszorongat, megfeszít és próbára tesz.

🌅 Nyugdíjba vonulás 💞 Igaz szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az élet kemény, meg a munka is, persze - ezekkel a kijelentésekkel biztos egyetértenének -, de a házasság hogy lehet az? Pedig azzá válik, amikor az életünkben elérhető összes boldogságot egyetlen embertől reméljük! És az ezen való munkálkodás igenis kemény munka. Elizabeth M. Gilbert
  2. Amitől csodás lesz a házasság, az a munka. De nem elég dolgozni; ügyesen kell végezni a munkát. Csak mert készek vagyunk megdolgozni a nagyszerû házasságért, még nem biztos, hogy rendelkezünk az ehhez szükséges készségekkel.
  3. A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
  4. A házasság olyan hatalmas, titokzatos, intim dolog. Nincs két házasság, amelyet tudományos alapon össze lehetne hasonlítani, rengeteg különböző tényezőn múlik, de leginkább azon, hogy két ember mit képes elviselni. Taffy Brodesser-Akner
  5. A házasság - tudomány. A házasságnak állandóan harcolnia kell egy mindent fölfaló szörnyeteg, a megszokás ellen. Honoré de Balzac
  6. A jó házasság kilöki magából a szerelem anyagát, s a barátság életformáját keresi. Gyöngéd társulás ez egy életre; kitartás és bizalom, érdekközösség, hasznos teendők, kölcsönös kötelességek bonyolult szövedéke. Michel de Montaigne
  7. A házasság olyan, mint az olló, melynek szárai elválaszthatatlanok egymástól. Ezek gyakran ellentétes irányban mozognak, de pórul jár, aki közéjük próbál állni.
  8. A házasság az a mûhely, amelyben két ember bölcsességgel, türelemmel és kölcsönös lemondással a közös boldogságon dolgozhatik. Olyan, mint a jó termőföld: csak azt adja vissza megsokszorozva, amit beléje vetnek. Nagy Endre
  9. A házasság nem könnyû. Sok munkát igényel. Ha pedig még a gyerekek is belépnek a képbe, egy teljesen új mérkőzés veszi kezdetét. A feladat tehát nem más, mint hogy elnavigálj az életed ezen új szakaszában, az apaságban, úgy, hogy megőrzöd a házasságodat és a józan eszedet is.
  10. A házasság olyan, mint egy hosszú beszélgetés, amelyet viták tarkítanak. Két ember egyre inkább módosítja a nézeteit, hogy azok egymáshoz illeszkedjenek, és az idők során, harsonaszó nélkül, a gondolat újabb világaiba vezetik egymást. Robert Louis Stevenson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat