Ugrás a tartalomra
Annyi mindent nem kérdeztem még meg tőle, és annyi mindenről nem beszélgettünk! Másfelől viszont úgy érzem, nagyon is jól ismerem, mindig ismertem, anélkül, hogy mindent részletesen elmesélt volna magáról.
Kapcsolódó idézetek
-
Megbeszéltük, hogy még találkozunk, de nem beszéltünk meg konkrétumokat - nem mintha bármelyikünknek is rossz érzése támadt volna. Egyszerûen úgy éreztem és valószínûleg ő is, hogy mindent megbeszéltünk, illetve amit mégsem, azt is megértettük. Nekem elég volt tudni, hogy itt van, és valószínûleg neki is elég a tudat, hogy én itt vagyok. Néha az embernek csak ennyi kell: tudni, hogy a másik van.
Cecelia Ahern
-
Még nekem is csak sejtéseim vannak arról, kicsoda. Nem beszél a múltjáról. Lehet, hogy el is felejtette. Ez az egyik, amit annyira szeretek benne, mégis ez teszi olyan veszélyessé. Egy múlt nélküli ember olyan, mint akinek nincs árnyéka.
Joanne Harris
-
Bárkivel szemben, bármiről szóló vitát meg tudok nyerni. Ezt mindenki tudja rólam, és a bulikon mindig ki is térnek az utamból. És, mély tiszteletük kifejezéseként, gyakran meg sem hívnak.
Dave Barry
-
Furcsa, hogy hiába ismerünk valakit jól, mégsem tudunk róla mindent. Az ember azt hinné, egyszer az is bekövetkezik.
Lauren Oliver
-
Alig ismerlek, de amint megláttalak, azonnal azt éreztem, mintha ismerős lennél - a legjobb értelemben -, mintha lenne bennünk valami közös, egy közös titok. Szeretnélek megismerni, nem tudom miért, de szeretnélek!
-
Szeretek beszélgetni az emberekkel, mindig is szerettem. Azt gondolom, ha az ember mesél magáról, olyasmire is rájön magával kapcsolatban, amit korábban nem tudott.
Cecelia Ahern
-
Tapasztalatom szerint (...) senki nem tud mindent egy másik emberről. Részben ez az, ami érdekessé és kellemessé teszi az életet.
Agatha Christie
-
Amit rólam tudni kell, azt már mindenki tudja, amit meg nem, azt úgyse fogják megtudni soha.
-
Mindig az volt az érzésem, hogy úgysem ért meg senki, hogy senki se tudja, ki vagyok, és mi juttatott ide vagy oda. És tudod, ha senki sem ért meg, akkor senki sem kérhet tőled számon semmit.
Bernhard Schlink
-
Az ő félelmeit nem ismerem, de a magaméit igen. És nem kellenek új félelmek, elég az, ami van.
Paulo Coelho