Annyira könnyû megfeledkezni a méltóságunkról, mégis ez az egyetlen, ami valójában a miénk, az utolsó darabka, ami megmarad nekünk, ami szabaddá tesz bennünket.

Kapcsolódó idézetek

1. Időnként az embernek nem marad más, csak a lelki nyugalma. A méltósága az egyetlen vigasza. Csak az nyújt enyhülést, hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne. J. R. Ward
2. Amikor 100 %-ban felelősséget vállalunk valamiért, akkor az szabaddá tesz bennünket, mert ez az egyedüli dolog, amely fel tud bennünket szabadítani, békét hoz számunkra. A panaszkodásunkkal csak a régi emlékképeket játsszuk le újra.
3. Megdöbbentő látni, milyen könnyen mállik szét az emberek méltósága. Ha belegondolunk, ez természetes, hiszen a szóban forgó méltóságot csak szüntelen erőfeszítéssel tudták megőrizni, valódi természetük ellenében. Albert Camus
4. Tulajdonképpen minden gyönyörû ezen a világon, minden, kivéve azt, amit mi magunk gondolunk és cselekszünk, mikor megfeledkezünk a lét magasabb céljairól, emberi méltóságunkról. Anton Pavlovics Csehov
5. A lelkünk és csakis a lelkünk az, ami leláncol vagy felszabadít bennünket. Buddha
6. Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot. Popper Péter
7. Az emberi szabadság utolsó darabja az, hogy minden körülmények között mi választjuk meg a hozzáállásunkat.
8. Csakis az számít, hogy azt megbecsüljük, amink van. Bartók Imre
9. Csak apró porszemek vagyunk a történelem arcán, pillanatnyi szándékaink a végtelenbe nyúlnak vissza és előre. Ezek a gondolatok egyszerre riasztottak és vigasztaltak. Nem kellemes dolog felismerni a saját jelentéktelenségünket, de bizonyos értelemben felszabadító. Úgy viselkedhetsz, ahogy akarsz, úgy élhetsz, ahogy választod.
10. Olyan könnyû azt gondolni, hogy azoknak az embereknek, akik fontosak nekünk, valahogy felfüggesztődik az életük, ha nem vagyunk a közelükben. Hogy valójában csak akkor kelnek életre, amikor velünk vannak, és igazából nem léteznek nélkülünk.