Ugrás a tartalomra
Csak apró porszemek vagyunk a történelem arcán, pillanatnyi szándékaink a végtelenbe nyúlnak vissza és előre. Ezek a gondolatok egyszerre riasztottak és vigasztaltak. Nem kellemes dolog felismerni a saját jelentéktelenségünket, de bizonyos értelemben felszabadító. Úgy viselkedhetsz, ahogy akarsz, úgy élhetsz, ahogy választod.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem akadályozhatjuk meg azt, hogy mások gondolatai érintsék értelmünket, de megválogathatjuk, hogy mit fogadunk be és mit utasítunk vissza. Hatnunk kell és hatásokat kell eltûrnünk, de hathatunk jótékonyan vagy károsan, és engedhetjük magunkra hatni a jót vagy a rosszat. Ebben rejlik a választás, mely egyaránt fontos nekünk és az egész világnak: "Jól válassz: mert választásod rövid és mégis végtelen!"
Annie Besant
-
Ha elhisszük, hogy végtelenek a lehetőségeink az életben, azzal csak elhárítjuk magunktól a rettenetes igazságot, miszerint élni annyit tesz, mint előrefelé mozogni az időben, miközben egy belső óra ketyeg bennünk az utolsó, végzetes pillanatig. - Megszületünk, élünk, meghalunk, s hogy eközben milyen döntéseket hozunk, a mindennapos gyötrelmeink végül mit sem számítanak.
-
Eddig féltem az emlékektől, nem akartam tudni róluk, ahogy a múltról se, mindig a pillanatnak éltem, úgy, hogy a jövő és a múlt nem létezik. De rájöttem, azok vagyunk, amiket az emlékeinkből fel tudunk idézni, és az, hogy minek tartjuk magunkat, nagyban befolyásolja, mi történhet majd velünk a jövőben.
Zakály Viktória
-
Bámulatos, hogy milyen felszabadító érzés, amikor az ember ráeszmél, hogy a gondolatai nem többek gondolatoknál, azok nem határozzák meg "őt magát", nem jelentik az "ő valóságát"... az egyszerû felismerés, hogy a gondolataink csak gondolatok, megszabadíthat minket attól a torz énképtől, hamis valóság-érzéstől, amelyet az elménk gyakran előidéz. Élesebben látjuk a dolgokat, és úgy érezzük, hogy jobban kézben tartjuk, irányítjuk a saját sorsunk alakulását.
Jon Kabat-Zinn
-
A szabadság álarca mögött gyakran megbújik a nemtörődömség és annak az óhaja, hogy ne legyünk semmibe se belerángatva. Egy nagyon vékony határvonal van közöttük, s hogy áthaladunk-e vagy sem ezen, csak egy pillanat kérdése csupán. Csak egy döntésé, melyet vagy meghozol, vagy nem. Fontosságára csak akkor döbbensz rá, mikor az a pillanat már eltelt.
Susanna Tamaro
-
Az ember láthatatlan kicsi porszem a nagy világban, az ember élete alig mérhető parányi egység az idők végtelenségében, és mégis ez a pici porszem, ez a parányi idő mi vagyunk, életünk sok ezernyi változatával, küzdelmével, gondolatával, örömével és bánatával.
Jász Géza
-
Semmitől nem leszel olyan kicsi, olyan semmi, mint a hatalmas átalakulástól az elmédben, miközben a világ mit sem sejtve megy tovább. Ugyanakkor nincs semmi, ami annyira felszabadít, mint ha elfogadod saját kicsinységedet a világban.
Matt Haig
-
A történelem elsősorban annak a leírása, hogy nagy emberek nagy dolgokat tesznek; de legtöbbünk élete nem nagy pillanatokból áll, hanem kis pillanatokból, és minden kis választással, minden kis döntéssel meghatározzuk önmagunkat. Õszinték vagyunk? Hûségesek vagyunk? Büszkék vagyunk magunkra? Vagy csalódást okoz az, akivé váltunk? Az élet sose úgy alakul, ahogy tervezzük, váratlan dolgok történnek, amelyek új és izgalmas lehetőségekkel ajándékoznak meg, és előbb vagy utóbb arcul csap minket a valóság.
-
Arra gondolok, milyen furcsa, ahogy az életünk alakul. A véletlenszerû pillanatok, ha tudatos döntésekkel kapcsoljuk össze őket, no meg egy nagy adag reménnyel, olyan jövőt alkothatnak, amely előre elrendeltnek tûnhet.
Nicholas Sparks
-
Mindig a történelemben vagyunk. Most is, majd amiről így meg úgy fogunk beszélni. És ennek jelentősége van. Nem úgy van, hogy a nagy politika meg a történelem zajlik tőlünk függetlenül, fölöttünk, és mi éldegélünk. Ez a kettő együtt van, ugyanolyan szinten.
Bódis Kriszta