Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Arra vágyunk, hogy az emberek megértsenek, és azért szeressenek, mert megértenek. Ez pedig nem lehetséges addig, amíg csupán a testet látják belőlünk. Önmagunkban és másokban is a mélyről jövő, aranyszínû ragyogást akarjuk tudatosítani, nem csupán a csillogó felszínt, a látszatot. E törekvésünk kimenetele pedig egyedül attól függ, hogy mi magunk mivel azonosulunk. Hogy mentálisan és érzelmileg mit helyezünk előtérbe, mert a többiek ahhoz fognak viszonyulni. Vagy gyengédséget, örömöt, kedvességet, nyíltságot és békét árasztunk magunkból, vagy elrejtőzünk egy pusztán anyagi azonosító mögé. A kettő együtt nem megy, hiszen az egyik a szeretet, a másik a félelem.

🔮 Jövőkép 🎓 Oktatás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Szeretnék ragyogni, megint. Úgy, ahogy más ragyogtat, úgy, amire egyedül nem vagyok képes. Vágyom rá. Tényleg. Szeretni, ölelni, érezni, tudni, hogy szeret. Nagyon. Közben meg nem. Menekülnék, harcolnék ellene, kihagynám, átlépném, elengedném, mert félek, csak mindent elront. Közben meg tudom, hogy aki szeret, csak jót akar. Inkább többé tesz, erősebbé, színesebbé, boldogabbá, ragyogóbbá, és tudod mit? Legyőzhetetlenné. Oravecz Nóra
  2. Nem attól félünk, hogy nem illeszkedünk be. Attól félünk, hogy mérhetetlenül erősek vagyunk. A fény az, és nem a sötétség, ami megrémít. (...) Úgy kell ragyognunk, mint a gyerekeknek, és nemcsak keveseknek, de mindenkinek. És ha hagyjuk ragyogni ezt a fényt, tudattalanul másoknak is megadjuk a jogot ugyanerre, ahogy lerázzuk a saját félelmünket. A jelenlétünkkel szabadítunk fel másokat.
  3. Nem attól félünk, hogy nem illeszkedünk be. Attól félünk, hogy mérhetetlenül erősek vagyunk. A fény az, és nem a sötétség, ami megrémít. (...) Úgy kell ragyognunk, mint a gyerekeknek, és nemcsak keveseknek, de mindenkinek. És ha hagyjuk ragyogni ezt a fényt, tudattalanul másoknak is megadjuk a jogot ugyanerre, ahogy lerázzuk a saját félelmünket. A jelenlétünkkel szabadítunk fel másokat.
  4. Sok mindent egyszerûen azért nem értünk, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megérthessük. Ezért olyan fontos türelemmel viseltetni a mások élményei, szempontjai iránt: ez nemcsak számukra megnyugtató, hanem nekünk is megkönnyebbülés. A szeretet túllát a különbségeken, mert észrevesz valami sokkal fontosabbat: azt, hogy mennyire egyformák vagyunk, mennyire olyanok vagyunk, mint maga a szeretet. Ha ezt egyszer becsületesen megfigyeljük, hamar megszabadulunk a másoktól való félelemtől, és bízni fogunk saját ártalmatlanságunkban is.
  5. Az egyszerûség sokak számára nehezen elérhető jellemző. Gyakran büszkék vagyunk arra, akik vagyunk és amit elértünk, és meg akarjuk mutatni másoknak, mennyire fontosak vagyunk. Hogy mennyivel jobbak vagyunk másoknál. Valójában azonban ezeket a késztetéseket a belső bizonytalanság okozza. Magunkon kívül keressük az értéket és az önigazolást, és ezzel elkülönítjük magunkat másoktól. Olyan ez, mint egy magánzárka, tökéletesen elválaszt mindenkitől. Egyedül akkor, és csak akkor tudunk igazán összekapcsolódni másokkal, ha megértjük, hogy nekik is ugyanúgy megvannak a maguk jó és rossz tulajdonságaik, mint nekünk. És csak ez az emberi kapcsolat képes arra, hogy megnyissa a szívünket, és határtalan törődést és szeretetet sugározzon mások felé. Hogy másokat is egyenlőnek tekinthessünk.
  6. Akármiben különbözzünk is, közös bennünk, hogy szeretni vágyunk, és azt is szeretnénk, hogy szeressenek. Csupán az különít el egymástól, ahogy megpróbáljuk megvalósítani. Stephanie Dowrick
  7. Félünk szeretni. És nem alaptalanul. Levetni az önzés páncélját, s meztelennek maradni mások között, közönyös és könyörtelen én-őrültek között, veszedelmes. Müller Péter
  8. Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és szorongatónak érezzük a mindennapi életünket. Jónás Tamás
  9. A szeretet egyfajta vívmány. A cselekvésből származik, valamint a saját határaink megtapasztalásából. Határaink vannak a jóban, csakúgy, mint a rosszban. A szeretet alapvetően csak annak a felismerése, hogy az emberek különbözőségeiben egy mélységes közösség rejlik. A legmélyebb szeretetként éli át mindenki, ha elfogadják őt olyannak, amilyen. Mindenki szükségszerûen olyan, amilyen, nem is tudna másmilyen lenni. Mindenki attól ő maga, hogy olyan, amilyen. Bár az illető másmilyen, mint én vagyok, és én másmilyen vagyok őhozzá képest, de mindketten elfogadjuk egymást. Ez a tulajdonképpeni szeretet. Nem az, hogy átölelek valakit, vagy ilyesmi. Az csak a felszínesség. A szeretet alapvetően nem más, mint összhangban lenni a legmélységesebb erőkkel, tehát van benne valami vallásos jellegû. Azt is mondhatjuk, hogy ez maga a vallás: összekapcsolódom valami mélységessel, anélkül, hogy fürkészném. Bert Hellinger
  10. Ha boldogan szeretnénk élni, meg kell őriznünk optimizmusunkat. Ha sikereket akarunk elérni, hinnünk kell képességeinkben. Ha szeretetre vágyunk, nem vezérelhet bennünket a gyûlölet. Ami sugárzik belőlünk, amit hangoztatunk, hasonló formában visszajut hozzánk. Louise L. Hay
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat