Átléptek rajtam, de itt vagyok, A sorsomat írják a csillagok, Tudom milyen érzés a padlón, de soha ne add fel, Mert eshet az eső a szemembe, Fúj a szél nagyon messzire, Én a nulláról is felállok, bármerre mennem kell.

Kapcsolódó idézetek

1. Feljutok a csúcsra, sosem adom fel. Megpróbálom újra, nem számít, ha százszor kell. Lehet, nem megy könnyen, meginog a szív, De felszárítom könnyem, hiszen új cél, új út hív.
2. Nekem az lett a sorsom, Soha ne adjam fel. Mit mások könnyen megkapnak, Azért harcolnom kell, De már nem leszek más, Mert csak így vagyok én. Most kérlek, állj mellém!
3. Szeretnék néha visszajönni még, Ha innen majd a föld alá megyek, Feledni nem könnyû a föld izét, A csillagot fönn és a felleget. Juhász Gyula
4. Mikor nehéz a súly és nem látod a végét az útnak, Képek fakulnak, A múltad felejtsd el, nem számít, honnan, Csak az számít, hova, könnyek a porban, A sorsom sodorjon el bárhova, Akkor is én leszek az életem bajnoka.
5. Volt, hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam, És a szívem összetörték, de fel kellett fogjam, Ilyen az élet, nem választhatok újat. És ha újra kezdhetném, én nem feledem a múltat, Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig, Felépítettem valamit, amit építek mindmáig.
6. Hogyha rossz úton jársz, sohase feledd, A fölöttes erő átjár és mindig ott lesz veled, Csak tedd össze a kezed és nézz fel az égre, Csak akkor essél térdre, mikor már mindennek vége.
7. Csillag vagy fenn, A föld én itt lenn, Várom, hogy te Beragyogj este... Éjjel, ha altatsz, Nappal, ha elhagysz, Vissza, lehet, nem térsz, De mégis itt vagy mindig.
8. Ez a sorsom, nekem is meg lett írva. Aki írta, az az égből nézi, ott az első sorban ül, és mégsem érti, csak bámul rám, hogy minden rendben. Neki könnyebb minden. Hiperkarma
9. A sorsom, hogy érted éljek! Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd: Áldott a végzet; szenvedni érted! Mindent elmondtam, S a szívem most újra könnyû és álmodó, És aki rám néz, tudja már, hisz éreznie kell: Igaz volt minden szó.
10. Az utakat még könnyen járom, De a hegy alján már megállok. Tudom, hogy fentről messzebb látnék, Ott több a nap, kisebb az árnyék, De majd feljutnak újak, mások.