Ugrás a tartalomra
Attól tartok, hogy még a megnyilvánult igazságnak is tovább kell fejlődnie. Minden, ami él, változik. Nem kellene megelégednünk a megváltoztathatatlan hagyományokkal.
Kapcsolódó idézetek
-
Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hogy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk.
Teller Ede
-
Nem elég tudni az igazságot. Kifejezésre is kell juttatnunk, és ott, ahová állítottak minket. Érvényesítenünk is kell azt, legalábbis annyira, amennyire minket magunkat érint.
-
Az igazságot nem lehet birtokolni. (...) Egyes ember csak szilánkokra, egy mindannyiunkat megvilágító, nagyobb igazság tükröződésére tarthat igényt - arra is csak futólag.
Jorge Bucay
-
Néha igyekszünk nem szembenézni az igazsággal, vagy azzal, amitől megváltozik az életünk. Néha az igazság nehezen derül ki, néha azt szeretnénk, hogy ne kerüljön napvilágra. Néha az igazság nem az, amiben reménykedtünk, de velünk marad azután is, hogy kimondatott. De melyik igazságért vagyunk a leghálásabbak? Amit nem reméltünk, és mégis az ölünkbe hull.
-
Beszéljünk többet és nyíltabban a világ alapvető kérdéseiről, mert van mit feszegetni, és nem biztos, hogy a világ, amiben élünk, az a létező világok "legnormálisabbika".
-
A változást nem lehet megállítani. Minden véget ér, amit ismerünk. Nem afelől kell dönteni, hogyan szálljunk szembe vele, hanem hogy hogyan éljük túl.
Mark Lawrence
-
A hagyomány kétségkívül alapokat ad, de azért is van, hogy továbbfejlődjön, átalakuljon. Szerintem az a hagyomány, amit nem lehet beilleszteni az életünkbe, nem mûködőképes.
Alföldi Róbert
-
Nem tudhatjuk, hogy politikailag vagy technológiailag mit tartogat a jövő. A változás minden évben egyre radikálisabbnak tetszik. És minél több a változás, annál inkább szeretnénk magunkat a múlthoz láncolni.
Deirdre Mask
-
Az igazság állandó és változatlan, mint a természet nagy törvényei. De te, az ember, aki hiszel az igazságban és megvallod azt, nem vagy állandó, sem változatlan. Már az időjárás is megváltoztatja szándékaid, már a hóesés is eltérít az (...) útról, már egy nő is hatással tud lenni reád: ilyen változékony vagy. Mit is remélhetsz önmagadtól?... Hirdesd az igazságot, de nem árt, ha néha mosolyogsz közben.
Márai Sándor
-
Ha az igazságot akarjuk, ahhoz nem elég adatok után kutatni. Önmagunk mélyére kell ásnunk. Nem szabad megállnunk, bárhová is visz az út, mert semmi sem maradhat rejtve örökké.