Ugrás a tartalomra
Az a hely, ahol a diktatúra honos, már egy utca képéről felismerhető, a jelmondatokról, azok méretéről, a szeretett vezető nagy méretû arcmásairól. Talmi olcsóságokban, a közhely, a giccs ámításában jelentkeznek a hatalom eszményei.
Kapcsolódó idézetek
-
Onnan lehet megismerni a diktatúrát, hogy minden tett politikai tetté válik, minél több ilyen van, annál gyanúsabb. Illetve ha az ember igazat mond, és abból baja lehet, akkor az, bizony, diktatúra kezd lenni, ez egy nagyon jó marker.
Dragomán György
-
A diktatúrák nagy trükkje, hogy elhitetik azokkal, akik bennük élnek, hogy nem lehetséges a változás. Megfélemlítésre, gazdasági függésben tartásra és a társadalmi rétegek közötti bizalmatlanságra épülnek, így tartják fent magukat.
-
A diktatúrának van egy előnye. Az, hogy megfegyelmezi az embert. Külsőleg, de megfegyelmezi. Mert fél a lehallgató-készülékektől és a besúgóktól, és megtanulja a nyelv és a beszéd fegyelmét. Szegénység és nyomor van, és így kénytelen megfegyelmezni a birtoklási ösztöneit.
Müller Péter
-
Diktatúrában élni azt jelenti, hogy félelemben élünk. Ha a diktatúra erős, akkor félelmünk miatt nem érzünk szégyent. Ha a diktatúra gyönge, akkor a félelmünkön érzett szégyent bátorságunkkal leplezzük.
Esterházy Péter
-
- A hatalom ott van, ahol az emberek hiszik, hogy van. Ott, és nem máshol.
- A hatalom tehát egy komédiás szemfényvesztése?
- Árnyék a falon.
George R. R. Martin
-
A giccs mindinkább korunk tipikus megnyilvánulásává válik, s olyan hatalomra tesz szert, amellyel bajosan szegülhetnek szembe írások, intelmek, tiltakozások. Az ember az, aki mindinkább átalakul giccsemberré, és elégedett ezzel az átalakulással - ha nincs is mindig tudatában.
Gillo Dorfles
-
A lét megélése, tudomásul vétele egy diktatúrában és egy demokráciában ugyanazokkal a kockázatokkal jár. Az ember a demokráciában pont olyan boldogtalan tud lenni, mint a zsarnokság körülményei között.
Bodor Ádám
-
Minden bajunk, minden bánatunk oka csak a demokrácia, bizony, a demokrácia, drágám, a többség uralma! Mert, jól figyelj, ha a hatalom egy embernek a kezében van, ez tudja magáról, hogy egy ember, és hogy sok embert kell kielégítenie; de amikor sokak kormányoznak, csak arra gondolnak, hogy önmagukat elégítsék ki, s így keletkezik a leggyûlöletesebb s legostobább kényuralom: a szabadság álruhájába bújtatott zsarnokság.
Luigi Pirandello
-
A történelem (...) ott hever az utcán, ijedős valami, olyan, mint egy fényfolt emberi kontúrokkal, amely homályos, elveszett életek közül rajzolódik ki.
-
A hatalmas épületek tereiben mindig érződik valamilyen formában a fasizmus és a monumentalitásra törekvő hatalom arroganciája. Azáltal, hogy összetöpörítik az embert.