Ugrás a tartalomra
Az a jó, ha kétszer annyi ideig gondolkozunk, mint amennyi ideig olvastunk, mert az olvasás célja nemcsak az, hogy új eszméket szerezzünk, hanem hogy gondolkodó képességünket is fejlesszük.
Kapcsolódó idézetek
-
Könyvolvasásainknak csak akkor van értelme, ha legalább még egyszer annyit gondolkodunk is azon, mint amennyit olvastunk.
-
Hangsúlyozni szeretném a meggyőződésemet, hogy egy vonzó olvasmány sokkal értékesebb, mint bizonyos tévémûsorokat végignézni. Amikor olvas az ember, az elméje dolgozik. A betûket szavakká rendezi, a szavak pedig gondolattá és fogalmakká állnak össze.
Az olvasás szokásának kifejlesztése hasonlít a súlyemelő edzésprogramjához. Egyetlen bajnok sem indult el úgy, hogy egyből kétszáz kilós súlyt emelt fel. Először kisebbekkel kezdte, s aztán egyre nagyobbakkal folytatta, míg az izmai megerősödtek. Így van ez az értelmi képességgel is. Az elménk akkor fejlődik, ha olvasunk, gondolkodunk és elmélkedünk.
-
Az olvasás és a tanulás célja mindig az, hogy jobb élethez - és halálhoz - segítsen minket. Előbb-utóbb azonban eljön az idő, amikor félre kell tennünk a könyveket és a tettek mezejére kell lépnünk.
Ryan Holiday
-
Az olvasásnak és elmélkedésnek szorosan össze kell köttetniök, mert a csupa olvasás nem hatol be az elmébe, valamint figyelmeseknek kell lennünk, mikor olvasunk, úgy elmélkednünk is kell róla, miért mondódik valami, miért így, miért másképpen? Ezek nélkül, amiket olvasunk, nem értjük meg egészen vagy eléggé, s minthogy nincs gyökér, nem lesz gyümölcs.
Gerardus Vossius
-
Az olvasás az aktív fantáziánkat fejleszti; merőben más képességeinket mozgósítja, mint a ránk erőltetett képekkel dolgozó, bennünket passzivitásra kényszerítő vizuális mûfajok.
Spiró György
-
Az olvasással tudást halmozunk fel az agyunkban, de sajátunkká az csak a gondolkodás révén válik.
John Locke
-
Nem mindent tanulunk meg azért, hogy később pontosan felidézzük; a cél sokszor az, hogy a gátak és korlátok, melyek bizonyos dolgok megtanulása és elfelejtése során a gondolkodásunkban keletkeznek, segítsenek az új ismeretek közötti eligazodásban.
Csányi Vilmos
-
Az olvasás az egyik leghatékonyabb formája a személyiségfejlesztésnek. Olvasás közben magadhoz beszélsz, és neki minden szavát elhiszed. Vele nem vitatkozol, és ebben a hatékony párbeszédben van alkalmad elgondolkozni az olvasottakon. Ezek a gondolatok, ezek a jegyzetek, észrevételek, az Aha!-érzések juttatnak el oda, ahová szeretnél menni.
Marie Clarence
-
Gondolatok olvasása gondolatokat ébreszt. Félig-meddig gondolkodik is tehát már az, aki ilyeneket olvas.
-
A gondolkozás egyben fejlődés is; az ember nem gondolkozhat anélkül, hogy fejlődjön. Minden egyes gondolat új gondolatot teremt. Ha leírsz egy ötletet, jönni fog a többi is, amíg be nem telik az oldal.
Wallace D. Wattles