Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az olvasásnak és elmélkedésnek szorosan össze kell köttetniök, mert a csupa olvasás nem hatol be az elmébe, valamint figyelmeseknek kell lennünk, mikor olvasunk, úgy elmélkednünk is kell róla, miért mondódik valami, miért így, miért másképpen? Ezek nélkül, amiket olvasunk, nem értjük meg egészen vagy eléggé, s minthogy nincs gyökér, nem lesz gyümölcs.

Gerardus Vossius
🎖️ Katonák 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Hangsúlyozni szeretném a meggyőződésemet, hogy egy vonzó olvasmány sokkal értékesebb, mint bizonyos tévémûsorokat végignézni. Amikor olvas az ember, az elméje dolgozik. A betûket szavakká rendezi, a szavak pedig gondolattá és fogalmakká állnak össze. Az olvasás szokásának kifejlesztése hasonlít a súlyemelő edzésprogramjához. Egyetlen bajnok sem indult el úgy, hogy egyből kétszáz kilós súlyt emelt fel. Először kisebbekkel kezdte, s aztán egyre nagyobbakkal folytatta, míg az izmai megerősödtek. Így van ez az értelmi képességgel is. Az elménk akkor fejlődik, ha olvasunk, gondolkodunk és elmélkedünk.
  2. Az a jó, ha kétszer annyi ideig gondolkozunk, mint amennyi ideig olvastunk, mert az olvasás célja nemcsak az, hogy új eszméket szerezzünk, hanem hogy gondolkodó képességünket is fejlesszük. Annie Besant
  3. Bármit olvasunk, azt a képzeletünkben is meg kell teremtenünk magunknak, és az, amit megteremtettünk, teljesen más lesz, mint amit valaki más ugyanannak a könyvnek az olvasása során megteremt. Emiatt nevezik az olvasást újrateremtő, újraalkotó folyamatnak, mert bármely mû értelmezése a saját élettapasztalataink, emlékeink, sérelmeink, örömeink függvényében történik.
  4. Az elme nem könyv, amit kedvére lapozgathat és tanulmányozhat az ember. A gondolatok nincsenek felvésve a koponya falára, hogy a behatoló megszemlélhesse őket. Az elme összetett, sokrétegû dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az. Joanne Kathleen Rowling
  5. Nem elég katalógus, divat vagy hagyomány szerint olvasni. Ösztön szerint kell megkeresni a könyvet, mely nekünk, személyesen mondhat valamit. Rendszeresen kell olvasni, úgy, ahogy alszik, étkezik, ahogy szeret és lélegzik az ember. Márai Sándor
  6. A könyv olvasásához figyelem és türelem kell, elmélyülés. Emlékezni is kell az olvasottakra. A szépirodalom a képzeletet is megmozgatja. Adamikné Jászó Anna
  7. Könyv és élet természetszerûen kiegészítik egymást a könyvet jobban értem az életben való forgás és szemlélet alapján, s az élet körülöttem zajló áramát pedig a könyv alapján. Mind a kettőre szükség van. Az, aki folyton csak olvas, lassanként nem a dolgokban, hanem csak ezek sápadt fogalmaiban s másodlagos képeiben tud gondolkodni. Kornis Gyula
  8. Óvakodj attól, hogy a sok író és a mindenféle könyv olvasása ne okozzon lelki nyugtalanságot és bizonytalanságot a fejedben. Értelmünket kizárólag csak a kétségtelenül arra érdemes írókkal tápláljuk, ha valami hasznosat akarunk. Túlságosan sok könyv eltereli a gondolatot. Ezért ha valaha is vágyad ébred ideiglenesen másfajta mûhöz, ne felejts el ismét visszatérni az előbbihez. Lucius Annaeus Seneca
  9. Ha valamit az eszünkkel akarunk megérteni, akkor tanulmányoznunk, elemeznünk kell azt, hosszasan elmélkednünk kell róla, megvizsgálni, mások mit mondtak róla, felülvizsgálni az ezzel kapcsolatos formulákat, és végül következtetésre jutni, majd vizsgázni kell belőle - és át is kell mennünk ezen a vizsgán, a sok korábbi agyi manőverezés után. Azonban ahhoz, hogy valamit spirituálisan megértsünk, meg kell tapasztalnunk azt - nincs más mód rá. Wayne Dyer
  10. Jól olvasni, azaz megfelelő könyveket olvasni megfelelő hangulatban, ez nemesítő elfoglaltság, és jobban próbára teszi az olvasót, mint sok minden, amit a nap divatja megkövetel. Olyasformán kell hozzáedződnünk, mint ahogy az atléták edzették testüket, úgyszólván egész életünkön át szilárdul kell haladnunk e cél felé. Henry David Thoreau
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat