Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az olvasás az aktív fantáziánkat fejleszti; merőben más képességeinket mozgósítja, mint a ránk erőltetett képekkel dolgozó, bennünket passzivitásra kényszerítő vizuális mûfajok.

Spiró György
🕉️ Hinduizmus 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az olvasás segít minket belehelyezkedni más emberek életébe. Az irodalom hidakat épít: a világunkat nagyobbá, nem pedig kisebbé teszi. R. F. Kuang
  2. Hangsúlyozni szeretném a meggyőződésemet, hogy egy vonzó olvasmány sokkal értékesebb, mint bizonyos tévémûsorokat végignézni. Amikor olvas az ember, az elméje dolgozik. A betûket szavakká rendezi, a szavak pedig gondolattá és fogalmakká állnak össze. Az olvasás szokásának kifejlesztése hasonlít a súlyemelő edzésprogramjához. Egyetlen bajnok sem indult el úgy, hogy egyből kétszáz kilós súlyt emelt fel. Először kisebbekkel kezdte, s aztán egyre nagyobbakkal folytatta, míg az izmai megerősödtek. Így van ez az értelmi képességgel is. Az elménk akkor fejlődik, ha olvasunk, gondolkodunk és elmélkedünk.
  3. A televízió nemcsak időben vonja el az ifjúságot az olvasástól. A kép könnyebben követhető, mint a betû; a mozgó képre gyorsabban reagál a lusta képzelet, mint a mozdulatlanra, a hangosított mozgókép követeli a legkisebb szellemi energiabefektetést. Minimális testi - és ennél is kevesebb szellemi - fáradozás árán jutunk élményekhez. Ifjúságunk - tisztelet a kivételnek - nem olvas eleget. Lomb Kató
  4. Semmi sem fontosabb az olvasásnál: hazudik, aki azt állítja, hogy az olvasás passzív időtöltés. Olvasni, érezni, érteni, tanulmányozni, ez az egyetlen módja, hogy az ember megtapasztaljon egy másik, a sajátjával párhuzamos életet. Roberto Saviano
  5. Az a jó, ha kétszer annyi ideig gondolkozunk, mint amennyi ideig olvastunk, mert az olvasás célja nemcsak az, hogy új eszméket szerezzünk, hanem hogy gondolkodó képességünket is fejlesszük. Annie Besant
  6. Aki könyvet olvas, maga idézi fel a látványt, maga teremti meg a hangokat, maga alkotja meg a mozdulatokat, az arcvonásokat, az érzelmeket. Maga alkot meg mindent, ami több a puszta szónál. És aki a legcsekélyebb örömét leli az alkotásban, annak olyasvalamit nyújt a könyv, amit a televízió soha. Isaac Asimov
  7. Az olvasással kiszakadhatunk a valóságból, pihenhetünk, mély érzelmeket élhetünk át, ugyanakkor elmerülhetünk a nyelv szépségeiben is.
  8. Az olvasás segíti az írást, az írás pedig további olvasásra ösztönöz, így ez a kettő egymást erősíti.
  9. Az olvasás olyan tréning az agynak, mint a testünknek az edzés. Nyáry Krisztián
  10. Ha egy okos, szenvedélyesen olvasó gyereket vagy ifjút látsz, aki a tanulásnak és a mûvelődésnek minden eszközétől meg van fosztva és a természetre és saját magára van utalva, aki mohón és válogatás nélkül mindent elolvas, ami a kezébe kerül, a jót, a rosszat: sajnálod is őt, és örülsz is. Még mindig jobb és hasznosabb neki így olvasni, mint a lustaság és a semmittevés miatt a kártya, biliárd, a bor és egyéb elegáns "mûvészetek" iránt szenvedélyre lobbannia. Visszarion Grigorjevics Belinszkij
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat