Ugrás a tartalomra
Az a természetes, hogy a válások után a férfi költözik, mintha ki lenne mondva, le lenne írva valahol, és hát ki is van, le is van, a mindent átszövő szokásjogban, hogy ha egy kapcsolat véget ért, akkor a férfi az, akinek mennie kell, akár ő vágyódott ki abból a kapcsolatból, akár egyszer csak egyedül maradt benne.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak, akik sokéves házasság után válnak el. Ez mindössze annyit jelent, hogy az együtt töltött hosszú idő alatt sokat változtak, és ami egykor boldogságot jelentett, az nem marad feltétlenül örökre szóló örömforrás. Hiszen emberek vagyunk, változhatunk.
-
Amikor a férfi fejében először fordul meg a szakítás vagy válás gondolata, már el is hagyta az asszonyt. Akkor is, ha mellette marad.
Bozzay Margit
-
Amikor egy férfi kilép a szobából, mindent otthagy, ami odabent marad. (...) Mikor egy nő lép ki a szobából, mindent magával cipel, ami odabent történt.
-
Házasságon azt kellene értenünk, hogy két ember annyira szereti egymást, hogy együtt akarnak élni. Ez akkor is házasság, ha nem írják alá azt a bizonyos papírt - a bizalom és a tisztelet megszentelt szerződése. Számomra ez az egyetlen oka a házasságkötésnek és a házasságban maradásnak... Tehát, ha valamiképpen nem tudom neki azt adni, amire egy nőben szüksége van (...), és úgy érzi, hogy más nőt szeretne maga mellett tudni, akkor én elmegyek. Nem vagyok az a fajta, aki mindenáron marad, és jeleneteket rendez.
Audrey Hepburn
-
Tévedés azt feltételeznünk, hogy a különélés minden esetben váláshoz vezet. A különélésből éppolyan eséllyel következhet be a házasság helyreállítása, gazdagodása és megújulása. A házasfeleken múlik, hogy mi lesz a különélési időszak végkimenetele.
Gary Chapman
-
Különböző válástörténetek vannak, mindegyiket tiszteletben kell tartani. Nem mindegy, mikor történik a válás egy család életében, harag, agresszió, esetleg erőszak szerepet játszik-e benne, ki megy el, ki marad, haragban vagy békében búcsúznak a felek; nem beszélve a folytatásról, lesz-e új családjuk... bonyolult és összetett dolgok ezek. Csak egy biztos, válás közben mindenki sérül. Az, hogy milyen mértékben, teljesen egyéni.
-
A házasság előtt fellángoló szerelem a házasságban kialszik, csak üres és szomorú helye marad. A házasság után érzett szerelem is elmúlik persze, de a helyét a boldogság foglalja el.
Orhan Pamuk
-
Az elválás a szabályos. A többi - véletlen. (...) De az emberek mindig összebújnak. Vannak egy életen át tartó véletlenek.
Albert Camus
-
Ha most tavasz van, és elmúlik, és aztán megint lesz újra tavasz, akkor azok, akik szeretik egymást, mégis el kell válniuk, szóval akkor azoknak is találkozniuk kell újra, ha egyszer minden lehetséges az életben.
-
Megváltoztam. Elmentem három... négy évre. És most, hogy visszajöttem, másmilyen vagyok, mint mikor elmentem. És mindenütt ez a tragédia. Aki más emberként jött haza, annak ismét be kell illeszkednie. Ha az ember elmegy, és másként él, közben óhatatlanul ő maga is megváltozik!
Agatha Christie