Ugrás a tartalomra
Az aforizmákat nem a hagyományos módon kell olvasnunk. Apró adagokban kell befogadnunk őket, hiszen mindegyik egy önálló, kerek történet.
Kapcsolódó idézetek
-
Aforizmakönyveket olvasni nem könnyû feladat, inkább csak olvasgatni lehet a régi és újabb korok gondolatait.
-
Az aforizmák pont úgy készülnek, mint a szobrok: fogsz egy darab márványt, és lefaragsz róla mindent, amire nincs feltétlenül szükség.
Gabriel Laub
-
Az emberek nem úgy vannak összerakva, hogy tökéletesen értsék a logikát; úgy vannak összerakva, hogy tökéletesen értsék a történeteket.
-
Annak, hogy a jót olvassuk, feltétele, hogy ne olvassunk rosszat. Mert az élet rövid, az idő és az erők korlátoltak.
Arthur Schopenhauer
-
Mindent a maga idejében. Nem okos dolog siettetni a dolgokat. Látni kell az utat, amelyen előre akar haladni az ember.
Agatha Christie
-
Íróként nekem nem dolgom, hogy az egyetlen igazságot, a helyes utat mutassam meg. Olyan ugyanis nincs. Igazságok vannak. A próza az összetört igazságdarabokat gyûjti össze.
Cserna-Szabó András
-
Az életet nem szabad annyira komolyan venni, ahogy gondolod. Te tervezed, én élem. A pillanatnak élek, a szabadságnak.
-
Az aforizma olyan tükör, amelyben nemcsak hétköznapi magunkra ismerünk, hanem jobbik énünket is megpillanthatjuk benne.
Aniszi Kálmán
-
Azt gondolhatnánk, hogy azért van szükségünk olyan tanácsokra, mint amilyen az "állj meg, és szagold meg a rózsákat", mert a pozitív események olyan ritkák, hogy fontos teljes mértékben kiélvezni őket, amikor mégis előfordulnak. Pedig valójában pontosan ennek az ellenkezője miatt van szükségünk erre a tanácsra. A pozitív események igazából sokkal gyakoribbak, mint a negatívumok. Csakhogy gyakran ezt nem vesszük észre, minthogy a jó dolgok nem tûnnek annyira egyedinek.
Michael Slepian
-
A nagy dolgokat nem kell magyarázni. A nagy dolgok azzal, hogy nagyok: hatnak. (...) Agyonbeszélni csak kis dolgokat kell, mert azokba bele kell beszélni valamit.
Bozzay Margit