Ugrás a tartalomra
Az aforizmák pont úgy készülnek, mint a szobrok: fogsz egy darab márványt, és lefaragsz róla mindent, amire nincs feltétlenül szükség.
Kapcsolódó idézetek
-
Az aforizmákat nem a hagyományos módon kell olvasnunk. Apró adagokban kell befogadnunk őket, hiszen mindegyik egy önálló, kerek történet.
Nassim Nicholas Taleb
-
A rágalmazást és a gúnyolódást azzal kell lefegyvereznünk, hogy semmibe vesszük őket. Azokhoz a szikrákhoz hasonlatosak, amelyek nagy tûzből pattannak ki, de tüstént elalszanak, ha nem fújunk rájuk.
Bernard le Bovier de Fontenelle
-
Mindenkinek van tuskója, fatuskó, nagy, vastag. Amit abból kifaragsz, az a sorsod. Azt imádod. Bálvány. Úgy alakul minden, amilyen az a kis undorító szobrocska!
Jónás Tamás
-
Mondják, hogy a szobor benne van a kőben, csak le kell fejteni a felesleget. Ezt vallom én is. Egy tökéletes kört vagy egy almát, egy csendéletet lerajzolni, alkotás. Megteremteni, a nulláról felépíteni.
-
A mesék olyanok, mint némely derék ember: ahogy vénülnek, úgy szépülnek.
Hans Christian Andersen
-
Végy egy darab agyagot,
Nedvesítsd meg, lapogasd meg,
S formáld ki belőle tenmagad és engemet.
Aztán törd, zúzd össze a két kis szobrot,
S tégy egy kis vizet hozzá.
Formáld újra a te képedre, meg az enyémre.
Akkor az én agyagomban van egy kevés belőled,
A te agyagodban van egy kevés belőlem.
Semmi sem választ el bennünket többé.
Lin Jü-tang
-
Az írás, mint a hagyma: újabb és újabb rétegek bomlanak le róla.
Esterházy Péter
-
Az idővel úgy bánok, mint az asztalos a fával. A jó asztalos minden darabot eltesz, akármilyen hosszú, mert egyszer szüksége lesz pont egy ekkorára.
Nemere István
-
Ha szerelmünkkel szerelemért/ben szemezgetünk: elmúlik. (...) Az igazi aforizma nem múlik el.
Tandori Dezső
-
Egy találó idézet olyan, mint egy lámpa: az egész mondanivalóra rávetíti a fényét.
Letitia Elizabeth Landon