Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az állam és a kormány hajlamos rá, hogy egy eléggé nem gondolkodó gépezet legyen. Törvények és törvénykönyvek alapján létezik és mûködik. Úgy van berendezve, hogy csatornáin keresztül lesújtson a törvényellenességre. És mint ilyen, kiengesztelhetetlen ellenség tud lenni, hajthatatlan a "törvényellenes cselekedetek" dolgában. Amikor az ember törvényekkel és törvénykönyvekkel találja szemben magát, akkor nem számít, hogy a dolgok helyesek-e vagy sem. Csak a törvények számítanak.

Lafayette Ron Hubbard
👩‍👧 Egyedülálló szülő 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Megvan az okuk a törvényeknek, még ha emberek alkották is, és az ember úgy érzi, hogy rosszak, és rá talán nem érvényesek. Azok a törvények azért vannak, hogy az embereket kordában tartsák, és megpróbálják megtartani az egyensúlyt sötét és világos között.
  2. Az állam annak a törvényhozó és igazgatási gépezetnek az elnevezése, amelynek segítségével a nép bizonyos ügyeit bonyolítják - méghozzá rosszul. Nincs benne semmi szent, semmi titokzatos. Az államnak nincs több lelkiismerete vagy erkölcsi küldetése, mint annak a kereskedelmi cégnek, amelyik egy szénbányát vagy egy vasutat mûködtet. Az állam pont annyira létezik, mint az istenek és az ördögök. Velük együtt az ember teremtménye, tükröződése más emberek számára, az egyéné, az egyetlen realitásé. Az állam csak az ember árnyéka, korlátoltságának, tudatlanságának és félelmének árnyéka. Az élet az emberrel, az egyénnel kezdődik és vele végződik. Emma Goldman
  3. Az állam nem szelíd eszközökkel szilárdítja meg pozícióját, az állam nem próbál meggyőzni: nem szívesen avatkozik be, mert természetétől idegen a meggyőzés, sokkal inkább kíván hatást kelteni, kényszeríteni, és bármibe kerül is, el akarja palástolni, hogy az emberi akarat megsértője, szabadságának örökös tagadója. Még ha jót parancsol is, elrontja és bemocskolja azt, mert parancsolja, mert minden parancs a szabadság jogos felháborodását váltja ki; mert a jó, ha úgy parancsolják - az igazi erkölcs, az emberi erkölcs, és nem az isteni erkölcs szempontjából, hanem az ember megbecsülése és szabadsága szempontjából nézve - rosszá változik. Az ember szabadsága, erkölcsössége és méltósága éppen abban rejlik, hogy a jót nem azért teszi, mert megparancsolják neki, hanem mert megérti, mert akarja és szereti. Mikhail Aleksandrovich Bakunin
  4. Aki döntést hoz és cselekszik, nem értheti meg teljesen a viselkedését szabályozó törvényeket. Belülről nézve úgy látjuk, hogy bármikor bármin tudunk változtatni. A gép, mint gép ezt nem képes felfogni. Így aztán, miközben az ember nem szabadulhat saját személyisége börtönéből, nem is lehet teljesen tudatában neki, legalábbis aközben, mikor mérlegel és dönt. És ez így is van jól. Jó, hogy egészen az utolsó leheletünkig hisszük, hogy bármit megváltoztathatunk. Ron Aharoni
  5. A hatalom nagyon törékeny, nem tûr fenyegetést. Aki ellenszegül, azt szembesíteni kell azzal, hogy mivel jár az, ha ellenszegül.
  6. Az állam egy regulatív rendszerforma, egy intézményesedés, ami azért van, hogy kormányozzon valahogy, és nem azért, hogy az individuum lelkét simogassa. Márta Alex
  7. Az emberek védelmét az államra ruházták, egy olyan intézményre, amely emberekből áll, akik esendőek és elfogultak, így a minket hivatott rendszer néha kudarcot vall. Néha viszont még nagyobb rendszerek, a sors vagy a körülmények folytán kerülünk nehéz helyzetekbe, kemény döntéseket kell hoznunk, amiket más nem érthet meg. Néha épp mi nem értjük, hogy mások mit miért tettek, vagy miért nekünk kell megfizetni mások cselekedeteiért. Sokszor nem tudunk megbirkózni az élet zûrzavarával. Gyakran nem lehet felkészülni a sokkokra és csapásokra, de ha hátat fordítunk a dolgoknak, amikkel túl nehéz a szembenézés, az határozza meg az életünket, amit el akarunk kerülni.
  8. Az állam, minden kormány, bármilyen is a formája, jellege vagy színe - akár abszolút, akár alkotmányos, akár monarchia, akár köztársaság, akár fasiszta, akár náci, akár bolsevik - , természeténél fogva konzervatív, statikus, türelmetlen a változással szemben, és ellenzi azt. Ha bármilyen változás végbemegy, az mindig az államra gyakorolt nyomás eredménye, olyan nyomásé, amely elég erős ahhoz, hogy rákényszerítse az uralkodó hatalmakat, hogy békésen vagy másképp - többnyire "másképp", forradalom hatására - engedelmeskedjenek. Emma Goldman
  9. Ha az állam túl sok esetben marad tétlen a látható jogsértéssel szemben, akkor elveszti hitelességét. Ennek messzemenő következményei vannak a bûnözésre. A jogsértésre készülő személy ilyenkor túlságosan alábecsüli a büntetés valószínûségét. Senkit se akarnak elkapni! gondolja, s ezt a feltevést csak erősítik a környezetében uralkodó elképzelések. Mivel a bûn várható költsége csökken, nő a szabályszegés, a bûnözés.
  10. A büntető törvénykönyv büntetéssel fenyeget, ha nem vagyunk becsületesek. De nem azért vagyunk becsületesek, mert félünk a törvénytől. Azért tartózkodunk a lopástól és gyilkolástól, mert tudjuk, hogy ezek gonosztettek. A büntetőjog csak megerősíti ezt a meggyőződésünket, életvitelünk pedig távol tart bennünket a bûntettek elkövetésétől. Maria Montessori
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat