Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az, ami történik velünk, nem "véletlen", hanem egy minta része, amely addig ismétlődik periodikusan, amíg fel nem oldják. Néhány öntudatlan embernél az ismétlődési ráta három hét, másoknál három év, megint másoknál három élet.

🌱 Bölcsesség 📏 Fegyelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberrel (...) negyven-ötvenöt éves koráig valóságosan megtörténik az élet. Akkor már tud valami foghatót, igazit; ez a tudás nem bölcs, nem is "mély", nem elégít ki; de addig már látott az ember halottakat és élőket, az élet csodálatosan ismétlődik, semmi sem történik úgy, ahogy várjuk, semmi nem olyan meglepő. Márai Sándor
  2. Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül. Nemere István
  3. Az ember megél valamit, és át se gondolja. Később eszébe jut, sokszor alkalmatlan pillanatokban értetlenül, indokolatlanul, s akkor egy ideig elkínlódik az emlékekkel. Van úgy, hogy meg is érti, megfejti az értelmét. Bor Ambrus
  4. Egy átlagos ember 27 375 napig él. Ennyi jut, ha mázlink van. 27 375 nap. Először ez egyáltalán nem tûnt hosszú időnek, de ha belegondolsz, hány napra emlékszünk az életünkből? A legtöbb nap csak eltelik észrevétlenül, eseménytelenül lepereg. Csak azokra a napokra emlékszünk, amikor valami fontos történik, valami csodálatos vagy tragikus. A legtöbb nap csak úgy elröppen, számomra legalábbis. Elvesznek a napi rutinban, a suliban vagy mindkettőben. Úgy tûnik, hogy az életünk elfeledett napok sorozata. Mindent későbbre tartalékolunk, hogy boldogan élhessünk később. Utazz! Később. Találj párt! Később. De minden megváltozhat egy csapásra. És mindaz, amiről lemaradsz, kristálytisztává válik.
  5. Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag újjászületünk. Kereshetjük a változást, valószínûleg keressük is. A változás azonban nem látható. Legkevésbé saját magunk számára. De mindannyian változunk. Teljesen, örökre. Amikor olyanokat mondunk, hogy "az ember nem változik", az csak az őrült tudósokat hajtja, mert minden tudomány szerint az egyetlen állandó a változás. Az energia, az anyagok állandóan változnak. Alakváltozás, összeolvadás, felnőtté válás, halál. Ez az az út, amit az ember nem változtathat meg. Ezekbe a dolgokba kapaszkodunk ahelyett, hogy azzá válnánk, amik lehetnénk. A régi emlékekbe kapaszkodunk ahelyett, hogy újakra tennénk szert. Az út, amelyhez hittel ragaszkodunk, minden tudomány ellenére... ezek azok a dolgok, amik változatlanok az életben. A változás állandó. Az, hogy változást tapasztaljunk meg, csak rajtunk múlik. Úgy vesszük, mint a halált, vagy mint egy második esélyt az életre. Ha kinyújtjuk az ujjainkat, elveszítjük a fogást, és vele együtt a színtiszta adrenalin érzését. Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre. Mindig újjá tudunk születni.
  6. Ahogy az öntudatlanság megelőzi a halált - még ha csak pillanatokkal is -, úgy előzi meg az értelem halála az organizmus halálát. És ez a folyamat hosszú időt igénybe vehet, akár egy fél életet is, sőt többet. Lafayette Ron Hubbard
  7. A véletlen külön életet él, és nem lehet a rendszeresség segítségével kizárni a világunkból.
  8. Döbbenetes, mennyi minden történhet egy emberrel az élete folyamán. Jó s rossz dolgok is. A lényeg, hogy a különböző tanulságokat levonjuk belőle. Még ha olykor rohadt nehéz is. Stohl András
  9. A véletlen azt jelenti, hogy nem véled, nem gondolsz rá, mégis megtörténik. Tehát rajtad kívül álló tényezők okozzák. Igen, ezek azok a bizonyos összefüggések. Ezeknek meg kell történniük azért, hogy továbbléphess. Hú, ez nagyon bonyolult - mondod -, és igazad van, de csak azért, mert meg akarod érteni. Ne akard megérteni, csak fogadd el! Minden, ami történik, okkal történik veled. Ha nyitott vagy a történésekre, semmi nem válik ártalmadra. Berente Ági
  10. Életünkben vannak élettervünk szempontjából véletlenszerû történések.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat