Ugrás a tartalomra
Az Antikrisztus egy tulajdonság, ami bárkinek a személyiségében benne lehet. Nagyon nihilista, és ahelyett, hogy segíteni akarna mindenben, szívesebben nézi azt, ha valami elpusztul.
Kapcsolódó idézetek
-
A cinikus embernek annyira torz a látása, hogy a dolgokat olyannak látja, amilyenek, és nem olyannak, amilyennek lenniük kellene.
Ambrose Gwinnett Bierce
-
A nihilizmus normális állapot. Lehet az erő jele: a szellem ereje, annyira fokozódhat, hogy számára az eddigi célok aránytalanul csekélyek. Másrészt a nem elégséges erő jele szintén lehet, mely erő elégtelen ahhoz, hogy produktív módon tûzzön ismét maga elé valamely célt, miértet, hitet.
Friedrich Nietzsche
-
Gyûlölöm a könnyen elérhetőt. És nem ember, aki nem áll ellen. Legfeljebb hangyaboly, amelyben már nincsen Isten. Kovásztalan ember.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Az ember legrútabb tulajdonsága talán az, hogy kegyetlenkedik csak azért, mert alkalma nyílik rá, mert van, akinek árthat. Tapasztaltam ezt olyanoknál is, akik semmivel sem voltak rosszabbak a többinél.
Nathaniel Hawthorne
-
Aki nem eszik és azért hal éhen, éppúgy öngyilkosságot követ el, mint az, aki golyót röpít a fejébe. Aki Krisztust elutasítja, éppúgy elkárhozik, mint az, aki testestől-lelkestől az ördögnek szolgál.
Charles Haddon Spurgeon
-
A kritikus gondolkodás, ha nem módszeresen élnek vele, könnyen hiszékenységgé fajulhat. Igaz, a kételkedésnek vannak heurisztikus értékei, viszont nem annyira szellemi önállósághoz, mint inkább nihilista gondolkodáshoz szokott vezetni.
Gérald Bronner
-
A személyiség hiánya mindenütt megbosszulja magát, egy legyengült, csenevész, kiégett, önmagát tagadó és újra meg újra megtagadó személyiség nem alkalmas már semmi jóra.
Friedrich Nietzsche
-
Az ember csak a teljes igazság egy nagyon pici részletét látja és nagyon gyakran, sőt szinte állandóan, szándékosan megtéveszti magát annak a kis darabkának a tekintetében is. Saját maga egy darabja önmaga ellen fordul, és úgy viselkedik, mintha másvalaki lenne, belülről győzi le. Ember az emberben. Ami egyáltalán nem is ember.
Philip Kindred Dick
-
Az ember hajlamos elítélni mindent, ami nem illik bele a saját világképébe.
Michel de Montaigne
-
Ha valaki mindennek csak a rossz oldalát látja, az azt mutatja, hogy nincs semmi önbizalma. Az ilyenek el akarják érni, hogy mások is elbizonytalanodjanak, ahogy ők.