Az asszírok (...) harcedzett katonák: amint bekerülnek a seregbe, fát ültetnek, majd mindennap átugorják a helyet, ahová a magot ültették. A magból hajtás lesz, s ők azt is átugorják. A hajtásból növény nő, és ők átugranak fölötte. (...) Lassacskán megnő a fa, és a harcosoknak egyre nagyobbat kell ugraniuk. Türelemmel, odaadással készülnek az akadályok leküzdésére.

Kapcsolódó idézetek

1. A háború olyan, mint valami meredek helyre való felkapaszkodás: a győzelem ott van a csúcson, így hát ők csak mennek, nem elmélkednek hiába az út elkerülhetetlen nehézségeiről, nem okoskodnak ravaszul. Tulajdon érzéseik háttérbe szorulnak, most az a fő, hogy elérjék a csúcsot bármi áron is! Meg-megcsúsznak, lezuhannak, elesnek, de megint felállnak, és mennek tovább. Az ördög se tudná megállítani őket! Beszakad a körmük, majdhogy el nem véreznek, de beveszik azt a magaslatot. Ha négykézláb is, de felmásznak a csúcsra! Mihail Solohov
2. Olyanok vagyunk, akár a földbe ültetett mag. Növünk-nődögélünk... Előbb csak törzs vagyunk. (...) Aztán a fa, amely az életünk, elkezd ágakat hajtani. A törzsből más-más magasságban kihajtanak az ágak, majd azokból is szerteágaznak ellentétes irányban növő ágak. Azok az ágak további ágakban folytatódnak, amelyek vékony ágakká válnak. A vékony ágak pedig, ha belegondolunk, egyazon növényből indultak ki. Az élet is ilyen, kicsit nagyobb léptékben. Minden egyes nap minden egyes másodpercében. A mi perspektívánkból - azaz mindenki perspektívájából nézve - kontinuumnak érződik. Az ágak csupán egyetlen utat jártak be. Ám vannak más ágak. Vannak más mai napok. A többi életünk más lehetett volna, ha az életünk korábbi szakaszaiban más döntéseket hozunk. Ez az élet fája. (...) Az embert megőrjítheti, ha belegondol, milyen életei lehettek volna. Matt Haig
3. Mindig beteljesedik, amire lasszót vet égő fantáziád. Életfa nő belőle. Leszüreteled a magját. Teremtő mágus vagy. Jól válaszd meg vetésed talaját. Szepes Mária
4. A harcosok hûségből, a felebarát és az ország szeretetéből, valamint a védelem és a megóvás vágyából születnek. Cselekedeteik pontosak, elviek, határozottak és elkötelezettek, hogy önzetlenül cselekedjenek mások érdekében.
5. Ha a mag folyamatosan kímélni próbálja magát, nem sarjad belőle új élet. A mag rettenetes küzdelem során veszíti el azt, amit az identitásának hisz - elveszíti a biztonságát, az épségét, és sebezhetővé válik -, hogy aztán később sokágú, levelektől terebélyes fa legyen belőle, és bőséges gyümölcsöt és virágot hozzon. E nélkül a sebezhetőség nélkül, e nélkül az önkéntes átváltozásra való nyitottság nélkül azonban nem fog kihajtani. Sadhguru
6. A katona a mellette állóért harcol, és azért harcol, aki nem tud állni többé. Harcol, hogy másnak legyen lehetősége elérni valamit.
7. Ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek. Wass Albert
8. A fát, mely küzdés nélkül nő, Éri napfény, ég, levegő, A síkságon kinn terpeszkedik, Az eső reá mindig esik, De nem lesz soha erdők királya, Satnya az élete, satnya a halála... A jó erős szálfa nem nő könnyedén, Csak ha minél jobban cibálja a szél.
9. De jó is katonának lenni (...). Ha az ember rossz fát tesz a tûzre, mindig hivatkozhat arra, hogy csupán parancsot teljesített.
10. Az emberek a génjeikben, a kollektív tudatukban hordozzák a háború imádatát. Történelmük hosszú, de mintha fajuk evolúciójának része (sőt mi több: kovácsüllője) lenne az örökös, csak rövidke időszakaszokra lanyhuló harc.