Ugrás a tartalomra
Az autónak benzinre van szüksége, az emberi agynak pedig újabb és újabb gondolatokra. Ezekre pedig a könyvekben lelünk rá.
Kapcsolódó idézetek
-
Az agy olyan, mint egy gépezet, egy autó, a gondolatok és az érzelmek pedig kicsit olyanok, mint az autó sebessége.
James Fallon
-
Mindnyájunknak szükségünk van üzemanyagra. Mások segítsége, tanácsa és inspirációja nélkül leállnának az elménk fogaskerekei, és mi cél nélkül megrekednénk.
Arnold Schwarzenegger
-
Egyenletesen kell adagolni a nyersanyagot, különben vagy a túlhajtás, vagy az üresjárat következtében túlmelegszünk és tönkremegyünk. Az emberi agynak folyamatosan megoldandó feladatokra van szüksége, különben darabokra tépi magát, mint egy üresen járatott kombájn. Nincs olyan otthon ülő ember, akit ne hajtana a kíváncsiság, hogy valamilyen akadályt le tud-e győzni. Ha mást nem, a macskát tanítja meg pitizni.
-
Az étel üzemanyag. A testünk a jármû. Amit beleteszünk, azt kapjuk vissza.
Julian Brass
-
Minél több sport, zsivaj, társas élet, szórakozás, annál kevésbé kell gondolkodni, nem? Újabb és újabb sportversenyeket rendezünk, még nagyobbakat, még látványosabbakat. Képregényeket nyomunk könyvek helyett; még több filmet gyártunk. Az agy egyre kevesebb táplálékot kap.
Ray Douglas Bradbury
-
Minden gondolatnak van üzemanyaga, s ez az üzemanyag érzelmi alapú.
-
A gondolatok átalakítják tulajdon agyunkat.
Stanislaw Jerzy Lec
-
Vannak olyan gondolatok, amelyek az agyból erednek, és vannak olyanok, amelyek a szívből fakadnak.
Alexandre Dumas
-
A könyvek "ránk találnak". Hogy milyen úton, az egy csoda, de mégis mindig akkor, amikor szükségünk van rá. A feladatok is ránk találnak, így bontakozik előttünk az élet.
Barsi Balázs
-
Az emberi agy (...) szó szerint korlátlan mennyiségû információt képes elolvasni és befogadni, a szöveg időben és térben mozgatni tudja az embert, képes egyik világból a másikba szállítani, mások elméjébe és szívébe hatolni.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir