Ugrás a tartalomra
Az dobja rám az első követ, akinek dobni adott köveket kezébe az Úr.
Kapcsolódó idézetek
-
Az Úr ad, de az embernek ki kell nyújtania a kezét.
-
Az vesse rám az első követ, aki biztosan eltalál, mert meghalni nem szeretek, de ha muszáj: egyszer bőven elég.
Szilágyi Domokos
-
Aki ad nekem, megtanít engem, hogy adjak.
-
Az nevet utoljára, aki először üt.
Rejtő Jenő
-
Az vesse ránk az első hógolyót, aki nem fél, hogy visszadobjuk.
Szabó T. Anna
-
Visszasugárzom,
amit kaptam. Mint a kő
a Nap melegét.
Fodor Ákos
-
Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat!
Heltai Jenő
-
Amiért az egyik követ, a másik megkövez.
Baltasar Gracián
-
Mikor az Úr az embert választotta szeretete tárgyául, én voltam az első, aki meghajolt a döntése előtt. A szeretetem, a hitem az emberben akkora volt, mint az övé. Láttam, ahogy eltékozoljátok ezt az ajándékot, láttam, hogy ölitek egymást kapzsiságból, hogy háborúztok földért és kőért vagy régi könyvek igazáért, és ebben a szörnyû sötétségben még láttam olyanokat, akik nem törtek meg. Még láttam olyanokat, akik nem adták fel, akkor sem, amikor minden remény elveszett.
-
Az ember annak adja a szívét, aki nekiadja a magáét.
Pierre de Marivaux