Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mikor az Úr az embert választotta szeretete tárgyául, én voltam az első, aki meghajolt a döntése előtt. A szeretetem, a hitem az emberben akkora volt, mint az övé. Láttam, ahogy eltékozoljátok ezt az ajándékot, láttam, hogy ölitek egymást kapzsiságból, hogy háborúztok földért és kőért vagy régi könyvek igazáért, és ebben a szörnyû sötétségben még láttam olyanokat, akik nem törtek meg. Még láttam olyanokat, akik nem adták fel, akkor sem, amikor minden remény elveszett.

🐶 Kutya 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha arra gondolok, mi mindent tett azért, mert szeretett - hogy még szeretetből is milyen megpróbáltatásoknak tudják kitenni egymást az emberek. Az a világ minden bajával fölér. Még csak gyûlölet sem kell ahhoz, hogy az embernek pokol legyen az élete.
  2. Sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot. Márai Sándor
  3. Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, amikor úgy éreztem, Isten már nem figyel rám, sokszor kellett irányt váltanom, máskor pedig le is tértem az utamról. De mindennek ellenére visszatértem és továbbmentem, mert meg voltam győződve arról, hogy nem élhetem másképp az életem. Megtanultam, hogy mely hidakon kell átkelnem és mely hidakat kell fölégetnem. Paulo Coelho
  4. Láttam a napot lemenni olyan városok fölött, amelyekben minden talpalatnyi helyet az életért tolakodó, küzdő emberek töltöttek meg. Életet adtam. Szerelmes voltam. Minden képzeletet felülmúlóan megváltoztam. Láttam, ahogy emberek halnak meg sikátorokban, láttam, hogy mások hihetetlen helyzeteket élnek túl, volt részem boldogságban, sötétségben, bánatban, és az egyetlen, amiben még mindig biztos vagyok, hogy az élet kifürkészhetetlen rejtély, változás (...), ami mindenre képes. Joanne Harris
  5. Ebben a nagy bizonytalanságban bizonyos vagyok abban, hogy gyarlóságunk felszíni rétege alatt az emberek jók akarnak lenni, és azt akarják, hogy szeressék őket. Valójában legtöbb bûnük nem egyéb, mint kísérlet arra, hogy rövidebb úton jussanak szeretethez. Amikor az ember a halál küszöbére ér - akármilyen képességekkel, lángelmével, befolyással rendelkezett is -, ha halálos ágyán nem veszi körül szeretet, akkor élete merő kudarc volt, és halála hideg borzalom. Én úgy gondolom, ha nekem vagy neked választanunk kellene a gondolat vagy cselekvés két útja között, a halálunkra kellene gondolnunk, és igyekeznünk kellene úgy élni, hogy halálunknak ne örüljön a világ. John Steinbeck
  6. Akiket úgymond átformált Krisztus szeretete, sok esetben mélységes, ha nem kifejezetten gyilkos intoleranciával fogadják a kritikát. Miközben szeretnénk ezt az emberi természetnek tulajdonítani, az is világos, hogy gyûlöletük jelentős erőt merít a Bibliából. Hogy honnan tudom? Mert legindulatosabb levélíróim mindig fejezet és vers szerint idézik. Sam Harris
  7. A hatodik napon Isten megteremtette az embert a saját képmására. Most nekünk kell hát választanunk a helyes és a helytelen, a jó és rossz között. Megadatott nekünk a döntés képessége, amely tetteinket irányítja. De mitől választják némelyek az önzetlenséget, hogy egy nagy célnak szenteljék magukat, míg mások csak a saját érdekeiket nézve, bezárkóznak szûkebb világukba? Van, aki csak szeret, akár viszonzatlanul is, míg másokat a rettegés és az árulás hajt. Vannak, akik döntéseiket Isten nemlétének sötét bizonyítékának hiszik, míg mások követik az ösvényt a nemes cél felé. De végül kiderül, hogy a jó vagy a rossz, a helyes vagy a helytelen, amit választunk, nem is belőlünk fakad, hanem pusztán a világegyetem hatalmas tréfája. Az igazi adomány, amit Isten ránk hagyott.
  8. Talán nem is tudjátok igazában, hogy mit tesz az, szeretni; nem csodálnám, ha így állna a dolog. Az az egy bizonyos, hogy nem a szellemi örömökön fordul meg a szeretet nagysága, hanem azon a szilárd elhatározáson, hogy mindent, amit teszünk, Isten kedvéért tesszük s óvatosan kerülünk mindent, ami Õt megbánthatná. (...) Ezek a szeretet jelei. Avilai Szent Teréz
  9. Ha visszanézünk nem egy olyan napra, eseményre, amitől más összeomlott volna, amitől más fel- vagy lebukott volna: mi őrzött meg minket az összeomlástól? Az, Akinek a Lényéből már befogadtunk valamit, s áradni, hatni hagytuk magukban - az Isten irántunk való szeretetét. Gyökössy Endre
  10. Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött, Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak; Örömmel dolgozni minden akadály ellenére; Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is; Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok; És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem. Paulo Coelho
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat