Ugrás a tartalomra
Az egész életemet arra fordítottam, hogy minél kevesebbet érezzek. Nap mint nap kevesebbet éreztem. Az öregedés teszi? Vagy valami rosszabb? Az ember nem védekezhet a szomorúság ellen anélkül, hogy a boldogság ellen is ne védekezne.
Kapcsolódó idézetek
-
Senki sem érezheti magát boldognak, ha nincs ellenkező tapasztalata is a szenvedésről. Az ember elvesztette ezt a tudást, mivel zavaros a kapcsolata a léttel. Mindenáron boldog akar lenni, és minden erejével igyekszik védekezni a szenvedés ellen. Így állandóan harcban áll az élettel, mert az élet egyik felét rossznak tartja és elutasítja.
-
A bánkódás, a szomorkodás, a szenvedés nem boldogság elleni merénylet. Ezek az érzelmek olyan világot teremtenek, amik sokkal inkább megjelenítik, érezhetővé teszik a létélményt.
-
Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
-
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de egyáltalán nem aggódom a korom miatt. (...) Miért is kellene bárkinek aggódni a kora miatt? Nem tudunk ellene mit tenni, nem leszünk fiatalabbak. Nem aggaszt, csak ki akarom élvezni az életet. Szerintem a kor jó dolog, mert egyenlő azzal a tapasztalattal, amit megéltél, és én az összes tapasztalatot, amelyre szert tettem az életem során, az előnyömre használom.
Freddie Mercury
-
Öreg lettem, sokat vagyok egyedül, de ezt is jól viselem, emelt fővel, egy kis büszkeséggel; hidd el, nehezebb elviselni az ifjúságot, mint az öregséget, amikor már nincs választása az embernek. De a legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát.
Örkény István
-
Van egy régi mondás. "Ami nem öl meg, erőssé tesz." Nem hiszek benne. Szerintem dühösek és szomorúak lesztek attól, ami meg akar ölni.
-
Tudom, hogy vannak rosszabb dolgok is az életben, mint amivel nekem kell megküzdenem. Értem én, hogy az élet tele van szarsággal. Azt viszont nem, hogy miért kéne jobban éreznem magam attól, ha erre emlékeztetnek. Nem hiszem, hogy valakinek a fájdalma vagy a bánata kapcsán kifejezett őszintesége rossz dolog lenne, csupán azért, mert valaki más a világban szintén bánatos.
-
Az öregségnek van egy nagy előnye is hátránya mellett. (...) Sokkal bölcsebbek leszünk. Persze nem kell nagyon nagy dolgokra gondolni. Elég például arra, ahogyan mindennap megtalálom az elveszett szemüvegemet. (...) Tudod, hogyan csinálom?! Átgondolom, hogy hol nem lehet, és ott nem keresem. Így hamarabb megtalálom.
-
Az ember nem érezheti rosszul magát minden egyes másodpercben (...). A nevetéstől a rossz dolgok nem lesznek rosszabbak, ahogyan a sírástól sem lesznek jobbak. Ez nem azt jelenti, hogy az embert nem érdekli a veszteség. Csak azt, hogy ember.
Ransom Riggs
-
Az öregedésről, öregségről sok szépet, jót, emberit írtak, költőit is jócskán. Egyszer mindenki találkozik vele, ha eleget élhetett. Elkerülhetetlen, ezért szükségtelen aggályoskodva foglalkozni vele. Minden természetes, ami elkerülhetetlen. Meg kell élni, elviselni. Bár néha nem könnyû!