Ugrás a tartalomra
Minden érzelem valamifajta célt szolgál: a szomorúság, a harag, a bánat, a félelem ugyanúgy, mint az öröm vagy a nyugalom. Bár vannak érzelmek, amelyeket nem olyan kellemes átélni, mint a többit, ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak lennének. Az emberi lét része, hogy emóciók széles skáláját éljük át nap mint nap. Jönnek és mennek, és ha hihetetlennek is tûnik az adott pillanatban, a nehezek sem tartanak örökké.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb érzelem, legyen az bizalom, szerelem, gyûlölet vagy félelem, a legtöbb esetben csak fájdalmat okoz. De az élet erről szól, s ezt el kell fogadni, ahogy el kell fogadni a boldogságot is, akármi van mögötte.
-
Minden elmúlik egyszer (...). A harag, a csalódottság, a félelmek, az örömök, a fáradtság. Amik az utolsó pillanatig megmaradnak, azok a szeretteinkkel kapcsolatos emlékeink, akár életben vannak azok, akikről szólnak, akár nem.
-
Az érzelmek beletartoznak életünk egyenletébe, de nem jelentik az egész életet. Csak mert valamit jónak érzünk, ez még nem jelenti azt, hogy valóban jó is. Csak mert valamit rossznak érzünk, ez még nem jelenti azt, hogy valóban rossz is. Az érzelmek pusztán jelzőtáblák, neurobiológiánk javaslatai, nem parancsok. Tehát nem kell feltétlenül bízni bennük, sőt, hitem szerint inkább hozzá kellene szoktatni magunkat, hogy megkérdőjelezzük őket.
Mark Manson
-
Egyetlen érzés sem rossz. A szomorúság sem. A félelem sem. Még a negativitás sem. Nem az a lényeg, hogy megszabaduljunk a szomorúságunktól, hanem hogy kitágítsuk a horizontot, el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk minden részünket. Nem az a fontos, hogy elkerüljük a sötétséget, és a fény felé orientálódjunk. Csak annyi fényt tudunk a világba hozni, amennyi sötétséget képesek vagyunk elfogadni és szeretni.
Kyle Cease
-
Az a tény, hogy szomorú vagy, nem azt jelenti, hogy valami nincs rendjén. Csupán azt jelenti, hogy szomorú vagy. Mindössze azt fejezi ki, hogy ember vagy. Függetlenül attól, hogy pontosan mit is érzel, ez az érzés egyszerûen csak van.
Marianne Williamson
-
Az életben csak az marad meg nekünk, amit átéltünk, amire visszaemlékezünk azért, hogy újraélve ismét érezzük az érzéseket, és mit sem számít, ha valamely pillanatban eltorzult. Minden emberi lénynek a boldogság a célja, ahhoz pedig az érzéseink vezethetnek el minket, az apró örömök, a nagy győzelmek, az erős érzelmek, a szerelmek. Nem számít, hogy a testünk vagy a képzeletünk éli át, vagy éppen az emlékezet formálja újra őket.
Kilian Jornet
-
Kétféle emberi érzés létezik: jó és rossz. A kettő közti különbséget pedig mindnyájan nagyon jól ismerjük, hiszen az előbbiek hatására jól, míg az utóbbiak eredményeképpen rosszul érezzük magunkat. Ott van például a... düh, a harag vagy a bûntudat. Ezek az érzések nem töltenek föl energiával, ebből tudhatod, hogy rosszak.
-
A fájdalom és a harag egészséges érzelmek. Arról árulkodnak, hogy emberek vagyunk, és fontos számunkra a kapcsolatunk, ugyanakkor értékes személynek is tartjuk magunkat, akivel igazságtalanul bántak. Ezek az érzések az igazság és a méltányosság iránti elkötelezettségünket mutatják, és fontos, hogy helyesen kezeljük őket.
Gary Chapman
-
Az alapvető érzelmek nemcsak városonként, országonként, évenként vagy évszázadonként változnak. Azok az ingerek, amelyekre a szív válaszol, az életkor előrehaladtával is változnak: a gyermek, a kamasz, a felnőtt és az idős ember nem egyformán reagál az örömre és a bánatra. Az érzések azonban ugyanúgy léteznek mindannyiunkban, mivel az érzelmek egyforma mintát mutatnak.
Dean Ray Koontz
-
Az én fejemben nincs szomorú és vidám, ezek a dolgok együtt léteznek a világban. A szomorúság számomra örömöt is jelent, hiszen mély érzelmeket ezekben az állapotokban lehet a legjobban megélni.
Kollár-Klemencz László