Senki sem érezheti magát boldognak, ha nincs ellenkező tapasztalata is a szenvedésről. Az ember elvesztette ezt a tudást, mivel zavaros a kapcsolata a léttel. Mindenáron boldog akar lenni, és minden erejével igyekszik védekezni a szenvedés ellen. Így állandóan harcban áll az élettel, mert az élet egyik felét rossznak tartja és elutasítja.

Kapcsolódó idézetek

1. A világ, és minden, ami benne foglaltatik, ellentétekben nyilvánul meg: van nappal és éjszaka, szeretet és gyûlölet... (...) A gond csak az, hogy az ember ezt a kettősséget többnyire összeegyeztethetetlen ellentétek sorának éli meg. Például boldogságot kizárólag a szenvedés ellentétének tekinti. Ez részben igaz is, másrészt viszont a kettő elválaszthatatlanul összetartozik, mint egy érme két oldala.
2. Az élet teljes és egész volta egyensúlyt követel a boldogság és a szenvedés között. Mivel a szenvedés felettébb kényelmetlen, ezért az ember természetesen húzódozik attól, hogy tudomásul vegye, mennyi szorongásra és gondra teremtetett az ember. Ezért folyvást csitítgatjuk magunkat a javulás ígéretével vagy a minden bizonnyal beköszöntő boldogság reményével, nem gondolva arra, hogy a boldogság is meg van mérgezve, ha még nem ittuk ki a szenvedés poharát. Carl Gustav Jung
3. Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét. Tendzin Gjaco
4. Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene. Carl Gustav Jung
5. Azt hiszem, csak akkor lehet boldog az ember, ha már megismerte a szenvedést. Azt hiszem, akkor van rá esélyünk, hogy elnyerjük a boldogságot, ha ellen tudunk állni a boldogtalanságnak. Guillaume Musso
6. Az élet csupa szenvedés és fájdalom. Az emberek folyton csak bántani akarnak, nem szerethetsz senkit és semmit, mer` elveszik tőled vagy tönkrezúzzák, te pedig egyedül maradsz és szüntelenül harcolnod kell, szüntelenül menekülnöd, hogy életben maradj. Patrick Ness
7. Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.
8. A boldogtalanság egyet jelent a kudarccal. De végtére is mi a boldogság? Lehetséges minden ébren töltött percben boldognak lenni, napról napra, évről évre? Egyáltalán ér ez annyit, hogy törjük magunkat érte? Hogyan is értékelhetnénk a boldogságot, ha soha nem tapasztaltuk meg a fájdalmat? Néha azt gondolom, hogy azért olyan nehéz rálelni a boldogságra, mert rettegünk a szenvedéstől. Talán elfelejtettük a leckét, amit a lelkünk sötétjéből tanulhatunk meg. Hát nem arról van szó, hogy tudnunk kell megkülönböztetni a csillagot a ragyogásától? Hogy megértsük, milyen érzés a boldogság, amire oly buzgón törekszünk? Egy bánat nélküli élet olyan, mint egy szimfónia basszus nélkül. Karin Alvtegen
9. Élet és szenvedés annyiban egyek, mert levés egyidejû elmúlás nélkül lehetetlen és harmónia is csak mint a disszonanciáktól való megváltás van harmonikus hatással. Ha tehát az ember élni akar, akkor szenvedni is kell akarnia; ha csupán örömre és boldogságra törekszik a szokásos értelemben, akkor csak részleges teljesedést akar és hogy ez nem felel meg az élet értelmének, azt bizonyítja az a sekélyességi érzés is, mely kikerülhetetlenül követ minden tisztán önző kielégítést. Hermann Keyserling
10. Boldogtalan? Az emberek többsége az. Ebben az életben meg kell szokni a boldogtalanságot, mint még sok egyebet. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy élj egyik napról a másikra, bátorságra és derûs lélekre. Agatha Christie