Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az egyik elmeséli a másiknak, a titokzatos lánc egyre hosszabb lesz, és az, amiről az író azt hitte, hogy magányos munka, egyszer csak átalakul: híd lesz belőle, csónak, amelynek segítségével a lelkek közlekednek és kapcsolatba kerülnek egymással.

Paulo Coelho
💭 Álmodozás 👨‍👩‍👧 Örökbefogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Bár menekülni akartál, mégis belebotlottál. Véletlenül. És a véletlenek sora egyre bővül, egyre több és több lesz. Így épül Csodahíd a véletlenekből. Két lélek között. Nem véletlenül. Csitáry-Hock Tamás
  2. Van valami titkos erő, ami egybe tud kapcsolni két lelket, értesíti őket arról, amit egymásért éreznek, és össze is hozza őket, minden távolság ellenére. Gustave Flaubert
  3. Az utóbbi időben kezdte hozzászoktatni magát, hogy akihez csak lehetett, beszélgetés közben hozzáért, lehetőleg úgy, hogy véletlennek tûnjön. Érezte, hogy az érintéssel valamit átad a másik embernek, valami nem könnyen megnevezhető dolgot, aminek következtében a kapcsolat megváltozik közöttük: mélyebb, meghittebb, valódibb lesz. Ara Rauch
  4. Furcsa az élet. Ahogy összehoz két embert itt meg amott, mintha csak véletlen lenne, s aztán egymáshoz láncolja őket a barátság láthatatlan erejével. Wass Albert
  5. Látlak... A túloldalon. Ahogy ott állsz a folyó partján, és nézel. Rám. És érzel. Engem. Én pedig téged. Aztán egy cölöpöt verek a mederbe. És te is. Aztán még egyet és még egyet. Aztán pallókat teszünk a cölöpökre. Egyre többet és többet. És egy napon a cölöpök, a pallók összeérnek. Elindulsz felém. Elindulok feléd. És középen találkozunk. A Lélekhídon. Csitáry-Hock Tamás
  6. Ha énekelnél, de a hangod nem bír szárnyalni, mindig jön valaki, akinek a hangja már szabadabban szól, és veled énekel. És ekkor a te hangod is szárnyalni kezd. Ez a lelkek közötti kapcsolat titka.
  7. Kettő cselekvő között vágy ébred. Egymás felé tereli, kényszeríti őket és minden felfokozódik. Így jutnak el a mindenséghez, amelyben nekik minden benne van. Minden, amit kívánni lehet. Másik nélkül az egyiket fel sem lehet tételezni. A másikban levés csak a teljességet felvillantó illúzió. Folk György
  8. A szerelem híd két ember között.
  9. Az élet több a csónaknál, amelyben evezünk. Több, mint az ember, aki vagyunk. Összetartozás. Saját magunk darabkái valaki másban. Emlékek és falak és szekrények és fakkok és evőeszközös fiókok. Ahol mindenki tudja, minek hol a helye. Egy egész életnyi alkalmazkodás a tökéletes szervezettség reményében, áramvonalassá vált környezet két személyre szabva. Közös élet megszokásokból. Fredrik Backman
  10. [Az idő] ahogy múlik, úgy képes két lényt egyre szorosabb öltésekkel egymáshoz fércelni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat