Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az utóbbi időben kezdte hozzászoktatni magát, hogy akihez csak lehetett, beszélgetés közben hozzáért, lehetőleg úgy, hogy véletlennek tûnjön. Érezte, hogy az érintéssel valamit átad a másik embernek, valami nem könnyen megnevezhető dolgot, aminek következtében a kapcsolat megváltozik közöttük: mélyebb, meghittebb, valódibb lesz.

Ara Rauch
🔮 Jövőkép 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Maga is egyre többet adott neki magából, a gondolataiból, legbensőbb énjéből, bizalmas vallomásokban, amit éppoly édes adni, mint kapni. Oldottabbnak érezte magát vele, őszintébb volt, leplezetlenebb, bizalmasabb, mint másokhoz, és ezért még jobban szerette. És azt is érezte - és ez az érzés nagyon értékes a nőknek -, hogy csakugyan ad, hogy valakire úgy rábízza mindenét, amije csak van, ahogy még soha senkire. Guy de Maupassant
  2. Az élmény valódi volt. Belőle sugárzott, és megváltoztatta, melléje vont egy másik embert. Magánya átszakadt, szeretett megint, (...) tudott újra mosolyogni, újra nevetni! Hermann Hesse
  3. Élveztem, amikor kettesben lehettünk, és szerettem volna még több időt vele tölteni. Nemcsak aznap este, de másnap, harmadnap... Minden - a könnyed nevetésétől az eszén át a segítőkészségéig - olyan újszerûen hatott rám, és nagyon imponált. A közösen töltött idő arra is rádöbbentett, hogy mennyire magányos voltam az előtt, hogy vele megismerkedtem. Nicholas Sparks
  4. Két karját körém fonva szorosan magához ölelt. Egy szívdobbanásnyi időre meglepett, majd én is épp oly erősen átkaroltam őt. Végre valaki, aki nem azért érint meg, mert előnye származik belőle. Csak úgy magához szorít. Ölelés, hátsó szándék nélkül, csak azért, mert jólesik. Mostanában nem sokszor volt benne részem. Laurell Kaye Hamilton
  5. Amikor azt hiszed, hogy ismersz valakit, megváltozik. Vagy te változol meg. Vagy talán mindkettő. És ez megváltoztat mindent.
  6. Mind finomabban érzékeli a megfoghatatlant, és mert hagyta lenni, megizmosodott a képessége, mely megláttatja vele mások mélyeit, bármilyenek is azok; és egyre jobban hallja-érti, miről mesél a csend; és már azt is meri sejteni, honnan jön a varázslat. Vavyan Fable
  7. Féltem; az érintkezéstől, a csóktól, attól, hogy nem tetszem neki, és hogy nem lesz megelégedve velem. De miután egy ideig így álltunk, és én éreztem az illatát, testének melegét és erejét, minden természetessé vált. Bernhard Schlink
  8. Nekem az érintés a fontos. Amikor megfogom a másik kezét, tenyerembe zárom, és érzem az erei lüktetését, a szívverését, a teste melegét. Az érintés elég, hogy érezzem a másik szerelmét. Az érintéssel a lélegzésünk is közössé válik. Minden érzés ebben az érintésben egyesül. J. J. Stalter
  9. Jó érzés az, hogy néha most már én is tudok mondani fontos mondatokat a körülöttem lévő fiatalabbaknak. Ez tök jó, mert ez az élet rendje: az ember olyan korba ér, ahol már nem főszereplő, de segíthet másoknak azzá válni. Geszti Péter
  10. Nem ismertük egymást, mégis úgy tettünk, mintha ismernénk, és az elkövetkezendő napokban barátokká váltunk, mert éppen akkor, éppen ott, éppen olyan emberre volt szükségünk. Az én valóságomban soha nem találkoztunk volna, de néha az állandóságban akadnak olyan pillanatok, amelyekben az életünkön átsuhanó észrevétlen emberek egyszerre testet öltenek.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat