Ugrás a tartalomra
Az élet azok számára tűnik rövidnek, akik tisztában vannak azzal, hogy egyszer véget ér, a világ egyszer megszűnik számukra létezni. Csak kevesen képesek átérezni, mit is jelent örökre eltűnni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek, akik oly fontosnak gondolják magukat, úgy tûnnek el a sokaságban, mintha sosem lettek volna. Egyszerûen nem léteznek annyi ideig, hogy jelenlétük nyomot hagyjon. Az életük első fele küszködés, a másodikban pedig már végképp beletörődve az elkerülhetetlen elmúlásba, feladják minden álmukat, minden tervüket. Végül mindenki boldogtalanul hal meg, hisz nincs idejük megvalósítani magukat.
-
Vannak emberek, akik attól még, hogy rövid az élet, nagyon is tudják élvezni, mások meg épp ettől válnak görcsössé, és vannak, akiket mindez nem foglalkoztat.
Gerlóczy Márton
-
Az (...) emberek számára (...) az élet egy hosszú vonal, amiről azt gondolják, hogy van egy pontos kezdete és egy elég egyértelmû vége. De a létezés az élet és a halál folyamatossága és egybefonódása, egy nagy körforgás, és ennek a körforgásnak soha nincsen vége. Élet és halál - végül is a kettő lényegében ugyanaz, az idő pedig teljesen lényegtelen.
-
Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk, mivel azonban nem ismerjük a pontos időpontot, nem veszünk tudomást erről a tényről, és inkább mindennapi problémáinknak szenteljük magunkat. Életünk gyakorta értelmetlennek tûnik. Akik a halál küszöbén állnak, sohasem osztoznak ebben az érzésben. Bármily paradox, csak a halál bizonyossága adhatja meg az élet igazi értelmét.
Georg Klein
-
Aki már befejezte az életét ezen a földön, maga után hagy másokat, akiknek nélkülük kell folytatni. És nehéz mások nélkül folytatni. Nagyon, de nagyon nehéz maradni, és mások nélkül élni.
Fredrik Backman
-
Az idő csak azok képzete, akik nem élnek elég sokáig ahhoz, hogy lássák, ahogy minden összeomlik, minden visszatér önmagába.
-
Az élet túl rövid ahhoz, hogy állandóan aggódjunk benne. Túl rövid, hogy állandóan attól félj, ki és mit gondol rólad. Rövid, hogy egy helyben tétovázz, hogy gyáva légy, hogy azon agyalj, mi lesz, ha majd nem sikerül. Rövid az élet, hogy olyan emberekre fordítsd, akik nem érdemlik meg, akik fájdalmat okoznak, és akik csak rombolni tudnak. Az élet túl rövid ahhoz, hogy félelemben élj, hogy hagyd, lelökjenek az útról, eltaszítsanak, és megalázzanak. Rövid az élet, hogy állandóan küzdj, és észre se vedd, mennyire szép, amiért élsz.
-
Az élet (...) kezdetéről nézve végtelennek tetszik, a pálya végéről visszapillantva rá: nagyon rövidnek. Megvan ennek a jó oldala is: nélküle bajosan létesülne valami nagy dolog.
Arthur Schopenhauer
-
Az élet nem ér semmit, mert rövid. Az az értelme, hogy elfogyjon, használjuk, töltsük, éljük, érezzük, hogy megtöltsük annyi hibával és csodával, amennyivel csak tudjuk. És aztán el kell engedni.
-
Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad.
Michel Houellebecq