Ugrás a tartalomra
Az élet csataterei nem ugyanolyanok. Ha az egyik csatatéren elbukom, ha az első ütés után megfekszem, nem baj, mert közben tudom, hogy a másikon meg nyerek. Vannak kudarcaim és szomorúságaim is. Olyanok is, amilyeneket már soha az életben nem fogok tudni helyrehozni. De vannak örömeim is. A kettő mérlegelése dönti el mindig az aktuális hangulatot és közérzetet.
Kapcsolódó idézetek
-
Valójában szomorú tény, hogy világunk és az élet kérlelhetetlen ellentétekből áll: nappal és éjszaka, boldogulás és szenvedés, születés és halál, jó és rossz. Még csak biztosak sem vagyunk, hogy az egyik felér a másikkal, a jó a rosszal vagy az öröm a fájdalommal. Élet és világ: csatatér, mindig is így volt, nem is lesz másképp, ha pedig volna, hamarosan vége lenne a létnek. Kiegyenlített állapot sehol sem létezik.
Carl Gustav Jung
-
Úgy hiszem, hogy akkor vagy boldog, amikor megtalálod a békét magaddal. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, sok boldog és fantasztikus emlékem van, ünnepi pillanatok. Ezek nagyon különlegesek. Persze vannak idők és olyan helyzetek, amik nem feltétlenül tetszenek, de ezek is egyaránt fontosak. Honnan tudhatod, hogy valami jó vagy rossz, vagy épp helyes vagy helytelen? Csak a döntésektől függ. A döntések azt jelentik, hogy a kockának két oldala van, és szinte soha nem lehetünk százszázalék biztosak benne, hogy jól döntöttünk-e. Néha a rossz döntés is lehet hasznos lecke, hiszen akkor sokkal jobban fogod értékelni a jó időket és jó döntéseket.
Sebastian Vettel
-
Emlékek: néhányuk gyomron rúg, mások segítenek továbblépni; némelyik egy életre velünk marad, megint másikat magunktól elfelejtjük. Nem tudhatod, melyik segít túlélni a csatatéren, ahol a rossz élmények puskagolyókként záporoznak. Ha szerencséd van, elegendő jó élményed van, hogy megvédjen.
Adam Silvera
-
Tudod, az életben nem csak szép dolgok vannak, látod, a csapat sem mindig nyer, hanem előfordul, hogy néha kikap. Tehát az öröm és a fájdalom sokszor együtt jár, és mindkettővel tudni kell jól bánni.
Csernus Imre
-
Tudjuk, hogy az élet nem tökéletes. Egyszer fent, egyszer lent - ez mindig is így lesz. (...) Rajtunk múlik, hogyan fogadjuk és értékeljük a problémákat - pozitívan vagy negatívan. Dönthetünk, hogy boldogok vagy elkeseredettek leszünk-e.
-
Egy győzelem nem változtatja meg az életemet. Könnyebb lesz az élet, ha nyersz? Nem hiszem. Persze mindig kellemes érzés győzni, annak ellenére is, hogy a következő verseny már ismét ugyanaz a régi kihívás. Ha nyersz, az szép, de az emberek ezt nagyon gyorsan elfelejtik. Sokszor elég mindehhez egy futam is, és már nem is emlékeznek arra, hogy nyertél.
Kimi Raikkönen
-
Meg kell tudni különböztetni a küzdelem miatt érzett fájdalmat attól az érzéstől, amikor a testem azt kéri, álljak meg, mert különben még súlyosabb következményekkel kell számolnia. Az a gond, hogy az ilyen pillanatokban teret nyer a fájdalom, és a gondolatok egy másik síkra helyezkednek, hogy elterelődjenek. Egy olyan helyre, ahol nincsenek színek, ahol minden fekete és fehér, élet vagy halál.
Kilian Jornet
-
Néha csak feladnám és tovább sétálnék, választanék egy másik életet, egy egyszerûbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, aztán meg pofozom magam, hogy miért vesztesezem le azt, aki ácsorog, hisz én is azt teszem. Aztán meg ismét jár az agyam, és beugrik, hogy de nem is, mert haladok ám előre, fogják a kezemet, csak minden úgy összefolyik. Olyan nagyon. Nem is értem. Mindenesetre nyugtat, hogy a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket.
Oravecz Nóra
-
A tragédiák hozzátartoznak az élethez. Tragédia? És akkor mi van? Hagyjuk abba? Dobjuk be a törölközőt? Hát nem! Ha úgy érzed, hogy kész, a szíved megszakad, akkor is harcolnod kell, de állatira, hogy érezd, életben vagy. Szenvedsz, fáj, hát ilyen az élet. Összezavarodtál és félsz? Helyes. Legalább valami mindig eszedbe juttatja, hogy valahol a jövőben vár rád valami jó, amiért érdemes harcolni.
-
Nyerni vagy veszteni, a két oldala ugyanannak az ezüstpénznek. De nyerni nem mindig jó. Gondolj bele! Hirtelen egy rakás pénzhez jutsz. Azon kezdesz aggódni, hogy költsd el, hogy takarítsd meg, hogy fektesd be. Megveszed azt a sok cuccot, amire igazából nincs is szükséged, és megszabadulsz a tehertől. A veszteségnek másrészről egyfajta tisztító hatása van. Mikor nincs semmid, és az élet minden hülyeségét levetkőzted magadról, szabad vagy.