Az élet közepe, a fiatalkorból az idős korba való átmenet egy tengerparton töltött napra emlékeztethet. Tudod, amikor fekszel a parton egy idegen, tûzforró országban, és mindenütt homok van, a lábujjaid között, a szempilládon, a hátadon, a sortodban, a lelkedben és azon az átizzadt törülközőn is, amelyen fekszel. Az ég bántóan fehér, hunyorogsz, mindened ég és viszket, (...) egyre nagyobb a hőség, remeg a levegő, feszültséggel telítődik, és képtelen vagy válaszolni vagy mosolyogni, kis híján sírva fakadsz, és azt gondolod, "legyen már vége ennek", valaminek változnia kell.