Ugrás a tartalomra
Az élet nem arról szól, hogy állandóan a veszteségeink miatt siránkozzunk, hanem arról, hogy az ember élvezze azt, amije van, addig, amíg a magáénak mondhatja. S bár mindig szörnyû elveszíteni azt, ami számunkra értékes, még annál is szörnyûbb, ha sosem lehet a mienk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életünk is attól értékes, hogy nem tart örökké. Óvnunk kell, mert egyszer véget ér. (...) Szerencse kérdése, hogy mennyi időnk van. Időpocsékolás más életét élni. Inkább a sajátunkat élvezzük, éljük aszerint, ami fontos számunkra, ez a lényeg! Ha nem is mindig sikerül, legalább megpróbáltuk.
-
Próbálom elhessegetni a soha meg nem valósuló álmokról szőtt gondolataimat, mert az értelmetlen vágyakozás nem szül mást, csupán fájdalmat. Minden nem jöhet össze az életben. Döntéseink nem csupán azzal járnak, hogy elérünk valamit, hanem azzal is, hogy más dolgokról lemondunk. Azt mondják, nem szabad azon bánkódni, ha valamit elveszítünk, mert a veszteséggel egy időben születik valami új, valami nagyszerû. Ez fordítva is igaz. Ha valami jó dolog történik velünk és megvalósítjuk az álmunkat, a másikat közben elveszítjük. S a mi döntésünktől függ, melyiket akarjuk megtartani és melyiket hagyjuk elveszni. Különben is van, ami éppen attól szép, hogy soha nem lehet a miénk.
-
Nem az a legrosszabb dolog, ami megtörténhet az emberrel, hogy elveszti az életét. (...) Hanem amikor azt veszti el, amiért él.
Jo Nesbo
-
Nem lehet örökké olyasmin keseregni, ami elmúlt. Nem azt kell néznünk, mi nem sikerült, mi lehetett volna másképp, vagy mi az, amit bánunk. Arra kell koncentrálnunk, hogy mi van előttünk, mit csináltunk jól és mi az, amit elértünk. Ami pedig megtörtént, abból meg kell próbálnunk kihozni a maximumot.
Kollár Betti
-
Az élet lényege az, hogy éljünk, nem pedig az, hogy egy sarokban kuksoljunk, mert annyira félünk, hogy semmi újjal nem merünk próbálkozni, vagy annyira elfáradtunk és kiábrándultunk, hogy már nem is vesszük magunknak a fáradságot az életre.
-
Az élet más. Sosem olyan, mint amilyennek képzeljük, és nem is olyan, mint amilyennek megéljük. (...) Ha jobbnak éljük meg, mint amilyen, akkor majd kijózanít egy váratlan pillanatban. Ha rosszabbnak, arra ébredünk, hogy az sem tart örökké. Vagy ha mégis, azt már nem érjük meg.
Bolgár György
-
Az élet nem csak annyi, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk, nem csak aranyló naplementékből meg ilyen szarságokból áll. Az élet kemény munka. Az ember, akit szeretünk, ritkán méltó ekkora szeretetre. Senki se méltó ekkora szeretetre. (...) Végül mindig kiábrándulunk. Csalódunk, elvesztjük a hitünket, beszedünk pár szar napot. Többet veszítünk, mint amennyit nyerünk. És egy idő után már legalább annyira gyûlöljük a kedvesünket, mint amennyire szeretjük. De a fene ott egye meg, újra nekilátunk a munkának, és robotolunk éjt nappallá téve, mindegy, hogy mit, merthogy ez maga az élet.
Dennis Lehane
-
Az élet nem arról szól, hogy örökké a szétesés szélén imbolyogj! Az életet nem csupán túlélni kell, hanem megélni is.
-
Az élet arra való, hogy szeretettel és könnyedséggel éljük, nem iszonyattal és a múlt kegyetlen felhánytorgatásával. Na és túl rövid hozzá, hogy ne egészségesen, segítőkészen és boldogan töltsük.
-
Az élet nem arról szól, hogy hogyan élj és hogyan halj meg. Arról szól, hogy legyen, amiért élsz és amiért meghalsz.
Jared Leto