Ugrás a tartalomra
Az élet titka az, hogy a növények levegő-, víz- és fényevők, és a bennük tárolt energia később minden mást elintéz.
Kapcsolódó idézetek
-
Az egész élet olyan, mint a növény, amely nemcsak azt foglalja magában, amit a szemnek tár oda, hanem rejtett mélységeiben még egy jövő állapotot is hordoz. Aki előtt növény van, mely először levelet hord, nagyon jól tudja, hogy egy idő után a levelet hordó száron virágok és termés lesznek. És a növény rejtekén már most megvannak a csírák ehhez a virágzáshoz és terméshez. Azonban hogyan mondhatná meg bárki is, milyenek lesznek ezek a szervek, aki csak azt akarná kutatni a növényben, amit az jelenleg tár szeme elé. Az képes csak rá, aki a növény lényegével megismerkedett.
Rudolf Steiner
-
Az élet egy az evéssel. A létezést nevezzük evésnek. Ami él, az eszik, és azt megeszik.
Ludwig Feuerbach
-
A természet zöldje a növények és a fák élete. A zöld maga az élet.
-
Minden élőlénynek adnia kell és kapnia. Levegőt, vizet, tápanyagot, amit akarsz. Mindennek kapcsolatban kell lennie a környezetével. Ez az élet definíciója.
-
Az élet értelme minden ember számára a fejlődés, mint ahogy a fák és növények célja is ez. A fák és növények ott nőnek, ahová ültették őket, automatikusan, és megszabott keretek között; az ember viszont szabadon fejlődhet és mozoghat tetszése szerint. A fák és a növények csak bizonyos lehetőségeket és jellemvonásokat fejleszthetnek ki; az ember azonban bármilyen erőt és tehetséget kialakíthat, amelyet valaki, valahol, valamikor már megmutatott a világnak.
Wallace D. Wattles
-
Növénynek lenni végletesen letisztult és valószínûleg nagyon egészséges létmódot takar. Egészséges többek között azért, mert a növények kívül-belül többnyire rém tiszták, általában nem fogyasztanak nehezebb, zsírosabb ételeket. Ezért talán az sem baj, hogy a legtöbbjük sajnos nagyon keveset mozog.
Hazai Attila
-
Beszéljünk többet a fákról,
mert élet van bennük:
élelem, otthon és évszakok.
Ha őket csak élni,
maguktól nőni hagyod,
az már önmagában
a legnagyszerûbb dolog.
-
Az egész természet Isten nagyságát és teremtő hatalmát tükrözi. Az élet úgy, ahogy van, Isten tükre. A legegyszerûbb életformák is olyasvalamit lepleznek le Isten nagyságából, amit egyetlen élettelen tárgy sem képes kifejezni. Az élet a legösszetettebb rejtvény; amelyet még egyetlen ember sem oldott meg, jóllehet a nagy szellemek minden korban ezen fáradoztak. Az élet Istenről vall, a kikutathatatlan, felfoghatatlan Istenről. Minden élet forrása Istenben van, s így Isten életének titka átterjed minden élőre, egészen a legegyszerûbb fajtákig.
Ole Hallesby
-
A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret.
Csitáry-Hock Tamás
-
Az élet titka, hogy legyen egy olyan feladatod, melyre egész életedet feláldozod és minden egyes percben mindenedet odaadod érte. És a legfontosabb az, hogy ez olyasmi legyen, amit nem vagy képes megoldani.
Henry Moore