Ugrás a tartalomra
A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret.
Kapcsolódó idézetek
-
A test legmélyén lakozik a lélek. Emberi szem sosem látta, mégis mindenki tudja, hogy létezik. Lélek nélkül soha egyetlen ember sem született a világra. Mert amint megszületünk, a lélek testünkbe költözik, és nem hagy el sosem minket, amíg csak élünk. Ott van bennünk, mint a levegő, amit beszívunk, születésünk percétől halálunk pillanatáig.
-
A szeretet természetes állapot. Olyan, mint a testi ember számára a levegő. S amikor megszületünk, hiányzik ez a "levegő". Szeretet nélkül légszomjunk van. Az egész lényünk magányosan didereg.
Müller Péter
-
A levegő fontos, és mindenhol ott van,
még ha nem is látjuk.
Éppúgy, mint a szeretet.
Haász János
-
Szeretlek, mert eljöttél az életembe. Ebben benne van minden... És most együtt vagyunk, és szeretjük egymást. Úgy érzem, nem tudnék élni, ha nem szeretnélek. Te vagy az éltető levegőm. (...) Ezt kezdetben nem ismeri fel az ember. Ez együtt fejlődik a szívünkkel. Meg kell hozzá nőnünk, meg kell erősödnünk... Emlékszel? Hogy szerettük egymást! És nem beszéltünk róla. Az ember gyerekes és ostoba. Aztán, egy szép napon, világos lesz minden, s az a szó kicsúszik az ember száján... Nincs más mit tennünk; szeretjük egymást, mert ez az életünk.
Émile Zola
-
A léleknek magába kell szívnia, át kell hasonítania egy másik lélek érzelmeit, hogy aztán még dúsabban viszonozhassa azokat. E szép emberi tünemény nélkül nincs élet a szívben, s a szív, levegő híján, kínlódva pusztul el.
Honoré de Balzac
-
Az imádságot már ősidők óta a lélek lélegzetvételének nevezik. Kitûnő hasonlat! A levegő, amelyre testünknek szüksége van, minden oldalról körülvesz minket és igyekszik belénk hatolni. (...) Az a levegő, amelyre lelkünknek szüksége van, szintén körülvesz minket; mindenkor és minden felől. Isten a Krisztusban a maga sokféle és tökéletesen elegendő kegyelmével egészen körülvesz bennünket. Csak arra van szükség, hogy megnyissuk szívünket.
Ole Hallesby
-
A Lélek és a lélegzet elválaszthatatlanul egy.
Az ember azt hiszi, a tüdeje lélegzik.
Mozog a tüdeje, ki-be pumpálja a levegőt, s ettől lélegzik.
Tévedés.
Az emberben a Lélek lélegzik, s ettől mozog a tüdeje. Abban a pillanatban, amikor a Lélek elhagyja a testet, a tüdő sem mozog többé.
Müller Péter
-
- A természetes szeretet, az igazi, az milyen?
- Olyan, mint a levegő. Észrevétlen marad, de nem lehet élni nélküle.
-
A lélek titkos beszéde a lélekkel - a szeretet.
-
Amikor lelkünk és énünk harmóniában él egymással, egész lényünk nyugalmat sugároz. A lélek szavak nélkül is tudja, amit az "én" szavakkal sem tud kifejezni.