Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az életben maradottaknak megvan az életben maradottak feladata. Ami nem más, mint lehetőség szerint szépen továbbra is életben maradni. Akkor is, ha nem tudjuk tökéletesen intézni a dolgainkat.

Murakami Haruki
🙏 Szerénység 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Megélni az életet, azt, ami jutott, s úgy megélni, hogy a teljes jusson, ez az életfeladat, bárhol is éljünk. Kertész Imre
  2. Nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony. Robert Merle
  3. Az élet legnagyobb feladata (...) az, hogy élni kell, lehetőleg normálisan. Meg kell találni a hétköznapokban az apró örömöket és célokat, amelyek előrelendíthetnek minket. Geszti Péter
  4. Aki már befejezte az életét ezen a földön, maga után hagy másokat, akiknek nélkülük kell folytatni. És nehéz mások nélkül folytatni. Nagyon, de nagyon nehéz maradni, és mások nélkül élni. Fredrik Backman
  5. Bízzuk a halottakra, hogy a halottakat eltemessék, de amíg élünk, éljünk és legyünk boldogok. Lev Tolsztoj
  6. Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami. Szerb Antal
  7. Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
  8. Az élet értelme, hogy hozzuk ki belőle a legtöbbet, amit lehet. Azok, akik boldogságot találnak az utódnemzésben, és még jól is csinálják - vigyék tovább a fajt. Ez azonban nem mindenkinek való. Akik nem lelik ebben örömüket, rengeteg egyéb módon lehetnek hasznára a közösségnek. Rácz Laura Rebecca
  9. Akármit teszünk is, annak az a célja, hogy folytassuk az életet. Az a célja még az éhségnek, még a betegségnek is; vannak, akik belehalnak, de a többi szívósabb lesz. John Steinbeck
  10. Ne keressük az élet elvont értelmét. Mindenkinek megvan a saját meghatározott hivatása vagy küldetése az életben, hogy egy konkrét, betöltést igénylő feladatot végezzen el. Ezen a téren az illető nem helyettesíthető, az élete sem ismételhető meg. Ezért mindenki feladata egyedülálló. Viktor Emil Frankl
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat